Ugrás a tartalomhoz

Összeültek a kertbarátok (videóval)

A gyümölcsfákat megtámadó kártevőkkel és korokozókkal, az ellenük való védekezéssel ismerkedhettek meg az érdeklődők március 9-én a Matyó Kertbarát Egyesület e havi összejövetelén.  Emellett a nemzeti vidékfejlesztési stratégiáról is előadást hallgathattak meg a résztvevők.

Az esemény elején Professzor dr. Vasas Joachin, főiskolai és címzetes egyetemi tanár a vidékfejlesztési stratégia aktuális kérdéseiről, lehetőségeiről beszélt a klubtagoknak. Előadásában egyebek mellett azt is elmondta, hogy nincs annál egészségesebb, amit az ember saját magának megtermel otthon, a kertjében, hiszen tudja, milyen vetőmagot használt, milyen szerekkel kezelte a növényeket. Emellett részletesen kitért arra a kérdésre is, hogy milyen megoldások, teendők vannak a vidékfejlesztés területén, hogy újra erősödjön hazánkban a mezőgazdaság.
Az összejövetel második előadója Kisvarga Szilvia kertész-mérnök tanár volt, aki a növényeket, a gyümölcsfákat megtámadó kártevőkről és korokozókról beszélt. A korokozók közé a vírusok, baktériumok tartoznak, amelyek szabad szemmel nem láthatóak, csak a növényben okozott tüneteket, betegségeket észleljük. Korokozók közé pedig a csigák, férgek, bogarak tartoznak. Az előadó elmondta, hogy ezek ellen számos módon lehet védekezni. Az egyik lehetőség a vegyszeres, biológiai és kémiai védekezés, a másik az agrotechnikai megelőzés, a harmadik pedig az integrált védekezési forma.
A Matyó Kertbarát Klub Egyesület következő összejövetelét áprilisban tartja majd és várja hasznos tanácsokkal, ötletekkel a kertészkedni, növényekkel foglalkozni szeretőket.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek