Ugrás a tartalomhoz

Illyés Gyulára emlékeztek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Illyés Gyula munkásságát ismerhették meg a diákok a Magyar Költészet Napja alkalmából április 10-én.

A Közösségi Ház emeleti kiállítótermében megrendezett eseményen a Kassai Magyar Színház művészeinek, Kövesdi Szabó Máriának és Pólos Árpádnak az előadását nézhették meg a jelenlévők. A fellépők Illyés Gyula munkásságából adtak ízelítőt a fiataloknak.
Pólos Árpád többek között a költő haza-, illetve magyar nyelv szeretetéről, a József Attilához fűződő barátságáról osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy Illyés Gyula publikált elsőként a határon túli magyarságról, elsősorban az erdélyi magyarokról az 1960-as években.
A költő életpályájának rövid bemutatását követően a színművészek verses és prózai előadását nézhették meg a fiatalok. Az egyórás műsorban elhangzott egyebek mellett a Hazám és az Árpád című vers.

B. K.

Kapcsolódó hírek