Ugrás a tartalomhoz

Ácsolt és festett ládák a Matyó Múzeumban (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

„Kocsira ládám, hegyibe párnám” mottóval nyílt kiállítás ácsolt és festett bútorokból a Matyó Múzeumban. A tárlat hivatalos megnyitóját április 17-én délután nyitották meg.

A Dobó István Vármúzeum vándorkiállítása a Palócföldön, illetve az észak-magyarországi régióban elterjedt ácsolt , illetve festett ládák történetét, készítését, szokásait dolgozza fel. Emellett bemutatja az ácsolt és festett ládák neves alkotóit is. A tárlaton helyet kap többek között a mezőkövesdi Kovács Szabolcs népi iparművész festett bútorai is.  
A kiállításon elsőként Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. Beszédében méltatta, az immár 10 éve a jelenlegi helyén működő Matyó Múzeumot, az intézmény város kulturális életében betöltött kiemelkedő szerepét. Emellett a miniszterhelyettes méltatta a település két, országos, de Európa szerte is ismert bútorfestőjét a már elhunyt Kovács Andrást és fiát, Kovács Szabolcsot is, akiknek munkái megtalálhatóak a felbecsülhetetlen értéket felvonultató kiállítás anyagában.
A köszöntő gondolatok után Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója mondott beszédet, aki  kitért a gyűjtemény létrejöttére, tartalmára, üzenetére. A gyűjteményben több tucat, ácsolt és asztalos által készített láda található. A legrégebbi darabok közel 250 évesek. A kiállításon feltárul az ácsolt szekrény specialisták, háziiparosok és a „virágos asztalosok" által készített ládák készítés technikája, díszítése, területi elterjedése, használata. A mesterségek örökségét Észak-Magyarországon a 19. század végétől a fajáték készítők, napjainkban nép iparművészek és a népművészet mesterei viszik tovább.
A tárlatot dr. Sári Zsolt, a szentendrei Szabadtéri  Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, az ácsolt és festett bútoroknak a népszokásokban betöltött szerepét, miszerint a mennyasszony kelengyéjét ebben vitték el. A család arra törekedett, hogy ez a láda minél díszesebb, ékesebb legyen. Emellett felvázolta a bútordarab helyét a lakáskultúrában, hogy eleinte a tiszta szobában kapott helyet, majd ahogy, változott a lakásban betöltött  funkciója, úgy alakultak át a mai házakban is megtalálható komódokká.
A program zárásaként a kiállítás megnyitójára ellátogatók pedig az egri Dobó István Vármúzeum muzeológusai, Császi Irén, dr. Zábrátzky Éva és dr. Veres Gábor tárlatvezetésével tekinthették meg, ismerhették meg a tárlat anyagát.
A megnyitó során Panyi Blanka, a Városi Zeneiskola növendéke a témához kapcsolódó, a ládák használatát felelevenítő dalcsokrot adott elő.
A színes és nagy volumenű anyag június 5-ig tekinthető meg a Matyó Múzeum földszintjén berendezett két helyiségben.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek