Ugrás a tartalomhoz

Látogatás a Napköziotthonban

Mezőkövesd hírei

Meglátogatták a megszépült Fogyatékos Napköziotthont Mezőkövesd Zsóry felnőtt csapatának labdarúgói június 10-én. 

Az épület felújítása a „Fogyatékos Napközi Otthon kialakítása Mezőkövesden” című ÉMOP- 4.2.1-es pályázat keretében, a Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósult meg, melyre a Gondoskodás Alapítvány nyújtott be pályázatot.

A projekt A Napköziotthon rekonstrukcióját január közepén kezdte meg a kivitelező Wiktori Kft., de a felújítás előkészítése már hónapokkal korábban megkezdődött. Az első jelentősebb feladat a terep rendezése volt tavaly nyáron. A munkálatokból a Mezőkövesd Zsóry felnőtt labdarúgói, valamint a Mezőkövesdi KC felnőtt kézilabdázói is alaposan kivették a részüket. A két egyesület sportolói a fák kivágása és a növényzet eltávolítása mellett az épület takarítását vállalták magukra, mellyel nagyban hozzájárultak az épületfelújítás megkezdéséhez. 

A Napköziotthon felújítása a közelmúltban fejeződött be, a műszaki átadásra május 27-én került sor. A műszaki átadás után dr. Molnár Károly, a Gondoskodás Alapítvány kuratóriumi elnöke meghívta a sportolókat, hogy tekintsék meg az elkészült beruházást. Az MKC játékosai május végén befejezték bajnoki szereplésüket és nyári pihenőjüket töltik, így ők nem tudtak részt venni az eseményen, ellenben focistáink ellátogattak a Napköziotthonba. A sportolók elsőként kihúztak néhány szál gyomnövényt a kertben, mellyel lényegében keretbe foglalták az ingatlan területén megvalósult fejlesztést. Ezt követően dr. Molnár Károly vezetésével bejárták és megismerték az épület felújításának menetét, valamint a felújítás fontosabb elemeit. A labdarúgók a Napköziotthon megtekintése közben egyebek mellett felelevenítették a tereprendezés során elvégzett munkálatokat. „Amikor segítettünk a tereprendezésben nagyon rossz állapotban volt az épület és környezete egyaránt. Most saját szemünkkel láthatjuk, hogy milyen sokat változott az épület az elmúlt hónapokban. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a Napköziotthon kívül-belül ennyire megszépült és örülök annak, hogy a felújításhoz egy kicsit mi is hozzájárultunk.”-mondta Vámosi Csaba, Mezőkövesd Zsóry labdarúgója.
A látogatás végén dr. Molnár Károly a sportolók önzetlen segítségét és munkáját viszonozva, meghívta a csapatot egy bográcsozásra. Szántai Levente, a labdarúgók nevében tiszteletjegyeket ajánlott fel a Bőcs elleni szezonzáró találkozóra, így az Add a Kezed Lakóotthon lakói a helyszínen tekinthették meg városunk felnőtt csapatának utolsó bajnoki fellépését. 

Kapcsolódó hírek