hu en de pl
ma 2019. március 20. (szerda) 04:28 Klaudia névnapja van





Ellentétes félidők után hazai siker (videóval frissítve)

Ceglédi KKSE – Mezőkövesdi KC 30-24 (11-17)

Hat gólos vereséget szenvedett városunk NB I-es felnőtt csapata a pontvadászatban. Kézilabdázóink a hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében játszanak.


Az NB I-es kézilabda bajnokság alsóházi rájátszásának 8. játéknapján a szezon utolsó idegenbeli összecsapását játszotta le Skaliczki László együttese április 17-én. Lókodiék ellenfele a közvetlen rivális Cegléd volt, akik három pontos hátránnyal álltak csapatunk mögött. A felek közötti különbség azt jelentette, hogy kövesdi győzelem esetén a Pest megyei gárda biztosan nem előzheti meg az MKC-t. . Az előzmények kövesdi sikert ígértek, ugyanis idén a két csapat egymás elleni mérkőzései kivétel nélkül Grünfelderékék győzelmével zárult. Kézilabdázóink az alapszakaszban Cegléden három, majd a visszavágón négy gólos sikert értek el, míg a rájátszásban izgalmas végjáték után 33-32-re nyertek. Csapatunk helyzetét azonban nehezítette, hogy sérülés és betegség miatt Ilics, Volarevics és Szepesi sem volt 100%-os állapotban a találkozón, míg Csuzics ezúttal sem léphetett pályára.


Kiváló félidő

Az összecsapás elején együtt haladtak a felek, egyik gárda sem tudott ellépni a másiktól, így 10 perc után 5-5-re álltak a csapatok. Együttesünk a játékrész derekán rendezte sorait, a kiváló védekezés eredményes támadójátékkal párosult, ennek köszönhetően Pálosék 10-6-ra megléptek. Kézilabdázóink a folytatásban is összeszedetten játszottak és a szünetig tovább növelték az előnyüket, így Grünfelderék hat gólos fórral vonulhattak pihenőre.


Ceglédi fordítás

A szünet nem jött jókor az MKC számára, ugyanis fordulás után csökkenni kezdett a különbség a csapatok között. A Pest megyeiek Grubovics, Perisics és Takács vezérletével nagy offenzívát indítottak, de Hollóék hosszú ideig állták a sarat. Az MKC 19-15-re, majd a játékrész felénél 22-18-ra vezetett. Ezután azonban a ceglédiek akarata érvényesült, ráadásul kövesdi technikai hibák és véleményes játékvezetői ítéletek tarkították a találkozót. Kézilabdázóink a záró negyedórában mindössze két gólt szereztek, miközben a hazaiak előbb ledolgozták hátrányukat, majd a hajrában a vezetést is átvették. Csapatunk akarása és határtalan lelkesedése ezúttal kevésnek bizonyult, Bíróék a hajrában már nem engedték ki kezükből az irányítást, így megnyerték a küzdelmes mérkőzést.
Két fordulóval a bajnokság vége előtt a Gyöngyös vezeti az alsóházat 25 ponttal, a 24 egységgel álló Mezőkövesd és a 23 pontos Cegléd előtt. A kiesés ellen harcoló gárdák közül a Balmazújváros 17, a Komló 16, míg a Pler Budapest 16 egységgel várhatja a hátralévő két fordulót.


Irány Pécs!

Kézilabdázóink a bajnokságban legközelebb május 9-én, szombaton 17 órától lépnek parkettre, amikor is a Komló csapata érkezik a Városi Sportcsarnokba.
Ezt megelőzően, április 25-én és 26-án rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét, ahol Ilicsék az MKB-MVM Veszprémmel játszanak majd a fináléba jutásért. A találkozót április 25-én, szombaton 15.45-től rendezik meg. A MOL-Pick Szeged – Váci KSE összecsapást 18 órakor bonyolítják le. A párharcok vesztesei április 26-án, vasárnap 12 órától a lépnek parkettre a bronzmérkőzésen, míg a kupa döntőjét 14 órától fogják megrendezni. A Final Four mérkőzéseit az MTVA élőben közvetíti.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ceglédi KKSE - Mezőkövesdi KC 30-24 (11-17)
Cegléd, vezette: Oláh, Bonifert
Cegléd: Mojsilov, Bőcs, Bartucz (kapusok), Országh 4 (2), Varga 1, Tóth N., Lászlai, Hódi, Sipeki, Gigler, Nikolicza, Lepsényi 2, Takács 5, Perisics 6 (1), Bíró 6, Grbovics 6. Vezetőedző: Kökény István
MKC: Volarevics, Holló B., Liszkai (kapusok), Vasics 2, Szepesi 1, Ilics 2 (2), Terenyi 2, Lókodi 7 (1), Grünfelder 2, Radnics 3, Pálos 1, Kovács P., Molnár 4, Trivkovics, Nakhajenka, Csirics. Vezetőedző: Skaliczki László
Hetesek: 6/3, ill. 5/3
Kiállítás: 6, ill. 12 perc

B. K.



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés