Ugrás a tartalomhoz

Kiállítás a Föld Napján (videóal frissítve)

Mezőkövesd hírei

„Lakóhelyem védett és védendő építményei” címmel nyílt kiállítás április 22-én a Közösségi Házban. A fotókból összeállított tárlatot a Föld Napja alkalmából mutatták be.

A Holocén Természetvédelmi Egyesületének mezőkövesdi csoportja már évek óta kihirdeti pályázatát a Föld Napjához kapcsolódóan. Egyik évben rajzokat, másik évben fényképeket várnak a diákoktól. Idén fotópályázatot hirdettek meg, amelyre 23 pályamű érkezett be. A kiállítás elején elsőként Szilvási Barnabásné, az Egyesület helyi csoportjának vezetője köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a pályázat célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a lakókörnyezetükben lévő természeti és építészeti értékeire, örökségekre, valamint arra, hogy tegyenek környezetük megóvásáért. A bevezető gondolatok után Korpás Károly, a Mezőkövesdi Fotó Klub vezetője méltatta, értékelte szakmailag a beérkezett alkotásokat.
A bemutatott fotók a mezőkövesdi Hadas városrészben, illetve Tardon található tájházakat dolgozzák fel, de Bükkábrány temploma is megtalálható a képeken.
Az esemény zárásaként adták át a díjazottaknak járó könyvjutalmat. Megosztott első helyet ért el Tálas Tamás, a Bárdos Lajos Tagiskola diákja és Birinyi Gábor, a bükkábrányi Arany János Általános Iskola 7. osztályos tanulója. A második helyet érte el munkáival Dorogi Enikő, a Bárdos Lajos Tagiskola 6. osztályos növendéke és Kállai Anasztázia, aki szintén a Bárdos Lajos Tagiskola 6. évfolyamára jár. Megosztott harmadik lett a pályázaton a Bárdos Lajos Tagiskola két diákja, a hatodik osztályos Pető Olívia Laura, és a hetedik osztályos Molnár Sára. A kiállítás május 11-ig tekinthető meg a Közösségi Ház földszintjén.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek