Ugrás a tartalomhoz

„Nyolc perces” győzelem (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Sport36- Komló 26-25 (11-12)

Remek hajrával fontos győzelmet aratott városunk felnőtt csapata a bajnokság utolsó előtti játéknapján. Kézilabdázóink a sikernek köszönhetően jó eséllyel pályázhatnak a 7. hely megszerzésére.

Az NB I-es kézilabda bajnokság alsóházi rájátszásának 9. fordulójában a 11. helyezett Baranya megyei együttes látogatott városunkba május 9-én. A két gárda eddig „vegyes” összecsapásokat játszott egymással. Az alapszakaszban az MKC először 10 gólos, 33-23-as győzelmet aratott, majd Komlón 24-24-es végeredmény született. A rájátszás „odavágóján” Semikovék 26-23-ra felülmúlták Lókodiékat, így a Skaliczki fiúk nehéz találkozóra készülhettek.
A kezdés előtt az MKC csapatkapitánya, Molnár Ferenc emelte magasba a Magyar Kupa bronzéremért járó serleget, melyet vastapssal jutalmazott a kövesdi publikum. A találkozó egyperes gyászszünettel kezdődött a Magico Ultras alapítótagjának, Sebe Nándor édesapjának, Sebe Józsefnek a tiszteletére.


Komlói fölény

A mérkőzés nagyon érdekesen alakult, legalábbis ami az eredményt illeti. Az első találatot a „komlói gólzsák” Semikov szerezte, melyre Lókodi válaszolt átlövésből a 6. percben. Ez a „sorminta” egészen a 20. percig, 8-7-ig tartott, ekkor a dunántúliak három góllal megléptek, így hat perccel a szünet előtt már 11-8-as előnyben voltak. Csapatunk a félidő nagy részében tompán és enerváltan kézilabdázott, így egyszer sem tudta átvenni a vezetést a szünetig. Ezzel együtt a hajrában Ilics háromszor is beköszönt, mellette Trivkovics iratkozott még fel a góllövőlistára, míg a túloldalon csak Semikov talált a kapuba, ezért a látogatók mindössze egy gólos fórral vonulhattak pihenőre.


Pazar nyolc perc

A második félidő két gyors komlói találattal kezdődött, majd Ratko Djurkovic elveszítette az egyik alapemberét, miután Hadziomerovics könyöklését piros lappal honorálták a játékvezetők. Kézilabdázóink jól sáfárkodtak a kétperces létszámfölénnyel, ugyanis Csirics és Pálos góljaival ismét felzárkóztak egyetlen találatra. Skaliczki László folyamatosan kevergette a kártyákat, de a taktika variálása és a játékosok rotálása ellenére az MKC továbbra sem tudta elkapni el a fonalat. A különbség Szőllősi triplája után ismét nőni kezdett a csapatok között és egészen a félidő feléig állandósult a 3-4 gólos komlói előny. Együttesünk a nagy akarás ellenére pontatlanul játszott és ebben a periódusban emberelőnyben is tanácstalannak tűnt. A  vendégek mestere 20-16-nál időt kért, de a rövid szünet Grünfelderékre hatott kedvezően. A játék képe egy csapásra megváltozott, Szepesiék megállíthatatlanul robogtak az egyenlítés majd a győzelem megszerzése felé. A Skaliczki fiúk 8 perc alatt egy káprázatos, 8-1-es sorozatot vágtak ki, ezzel az 56. percben már 25-22-re csapatunk vezetett. A nehéz helyzetbe került vendégek azonban nem roppantak össze, egy pillanatig sem adták fel a mérkőzést és két perccel a találkozó vége előtt egyenlítettek. A rendkívül izgalmas hajrában több kimaradt lehetőség mellett Vasics szélről szerzett gólját jegyezhettük fel, amivel az MKC végül megnyerte a találkozót. Liszkaiék a sikerrel és nagy lépést tettek a 7. hely megszerzése felé. Kézilabdázóink a záró forduló előtt 26 ponttal állnak, a szintén 26 pontos Gyöngyös mögött, a Cegléd pedig 24 egységet szerzett. A PLER Budapest és a Balmazújváros 17-17, míg a Komló 16 ponttal várhatja az utolsó mérkőzést.
Együttesünk a bajnokság záró összecsapását éppen a szomszédvár Gyöngyös ellen fogja lejátszani Mezőkövesden. A találkozó május 16-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

B. K.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Sport36-Komló 26-25 (11-12)
Mezőkövesd, 400 néző, vezette: Dobrovits, dr. Tájok
MKC: Holló B., Liszkai, Volarevics (kapusok), Vasics 2, Szepesi, Ilics 8 (4), Csuzics, Terenyi 1, Lókodi 3, Grünfelder 1, Radnics 2, Pálos 3, Molnár 1, Trivkovics 1, Nakhajenka, Csirics 4. Vezetőedző: Skaliczki László
Komló: Granics, Selymes (kapusok), Hoffmann 1, Mester 3, Laufer, Kun, Péter Szabó, Szöllősi Be. 7, Marcsek, Nagy Z., Szemikov 10 (4), Sebestyén, Oszlár 1, Wéber 1, Hadzimerovics 2, Bujtár. Vezetőedző: Ratko Djurkovics
Hetesek: 6/4, ill. 5/4
Kiállítás: 6, ill. 12 perc
Kizárás: Hadzimerovics ( 49.p, egyből piros ütésért)

Kapcsolódó hírek