Ugrás a tartalomhoz

A nyolcadik helyen zártak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös 25-26 (13-13)

Nyolcadik helyen végzett városunk felnőtt csapata az NB I-es kézilabda bajnokságban. Együttesünk egy gólos vereséggel fejezte be szereplését a pontvadászatban.

Az alsóházi rájátszás záró fordulójában a 7. hely megszerzéséért léptek parkettre a felek a szomszédvári presztízsrangadón. A forduló előtt az MKC és a Heves megyei gárda is 26 ponttal állt, ugyanakkor az egymás elleni mérleg miatt Lókodiéknak a döntetlen is elég lett volna az alsóház legelőkelőbb pozíciójának megszerzéséhez. A két csapat eddig öt alkalommal találkozott egymással ebben az évben és négy kövesdi siker mellett egy döntetlen volt a mérleg. Ebből kiindulva az MKC számított a találkozó esélyesének.
Csapatunk a kezdés előtt egy kedves gesztussal köszönte meg a Magico Ultras tagjainak egész éves biztatását. Molnár Ferenc csapatkapitány és Lókodi Gergő egy kövesdi mezt és egy bekeretezett Final Four-os pólót adott át a drukkereknek.


Hazai fölény

Az összecsapás első gólját Nagy révén a vendégek lőtték, ezután együttesünk Lókodi és Vasics találataival fordított. A jó iramú és nagy küzdelmet hozó mérkőzésen 3-3-ig haladtak együtt a felek, majd a folytatásban egy 3-0-ás szériát vágott ki az MKC, így 10 perc elteltével 6-3-ra vezettek Liszkaiék. Csapatunk lendülete gyorsan megtört, ugyanis a látogatók négy perccel később egyenlítettek. A játékrész felétől szinte végig felváltva potyogtak a gólok. Együttesünk tagjai szépen megosztoztak a találatokon, viszont a vendégeknél Nagy Bence nevéhez méltón nagyon elkapta a fonalat, és a szünetig hétszer mattolta a kövesdi hálóőröket. Az MKC három perccel a félidő vége előtt két góllal vezetett, azonban a hajrát 2-0-ra megnyerték a gyöngyösiek, így döntetlennel zárult az első játékrész.


Izgalmas és feszült végjáték

Fordulás után Debre Viktor gárdája kezdett aktívabban és pontosabban, ennek eredményeként alig négy minutum alatt egy 4-1-es sorozatot építettek fel a Mátra-aljaiak, akik 17-14-re megléptek. Csapatunk azonban nem késlekedett sokáig a válasszal. Szepesiék védekezése és támadójátéka is tökéletesen összeállt. Együttesünk gyakorlatilag lekopírozta a Komló elleni szédületes produkciót és az egy héttel ezelőttihez hasonlóan most is egy 8-1-es szériát produkált. Mindez azt jelentette, hogy az 52. percben 23-19-re vezettek kézilabdázóink. A feszültség menet közben egyre jobban fokozódott, ami a kiállítások számában is megmutatkozott. A feszültség tapintható volt a játékosok között, ezzel együtt Lókodiék magabiztos játékkal masíroztak a győzelem, ezáltal a 7. hely felé. Négy gólos, 24-20-as hazai vezetés után azonban homokszem került a gépezetbe. A Heves megyeiek összekapták magukat és roham léptekkel megkezdték a felzárkózást, amihez érdekes játékvezetői ítéletek is hozzájárultak. A látogatók kiegyenlítettek, majd Csirics révén csapatunk szerzett vezetést két perccel a meccs vége előtt (25-24). A rendkívül feszült hajrában az MKC már nem tudott a kapuba találni, míg a vendégektől előbb Szalafai egyenlített, majd az utolsó percben Nagy Bence 11. találatával a győztes gólt is megszerezték a látogatók.
Az alsóház küzdelmeit a Gyöngyös nyerte meg 28 ponttal, míg az MKC a 8. helyen fejezte be szereplését 26 egységgel. A Cegléd 24 pontot szerzett. A PLER Budapest és a Balmazújváros 19-19, a sereghajtó Komló pedig 16 ponttal zárt.

B. K.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - B.Braun Gyöngyös 25-26 (13-13)
Mezőkövesd, 600 néző, vezette: Hargitai, Markó
MKC: Liszkai, Volarevics, Holló (kapusok), Vasics 2, Szepesi 1, Csuzics 1, Terenyi, Lókodi 3, Grünfelder 1, Radnics 3, Pálos 5, Molnár 1, Trivkovics 1, Nakhajenka 1, Csirics 5, Ilics 1 (1). Vezetőedző: Skaliczki László
Gyöngyös: Hudák, Tamási (kapusok), Sándor Á. 1, Frey T, Iváncsik Á., dr. Czina, Bakos, Varsandán M. 5, Tóth Á. 3, Hajdu G., Nagy B. 11 (2), Debreczeni 2, Szalafai 3, Koller, SImon B. 1, Ménfői. Vezetőedző: Debre Viktor
Hetesek: 3/1, ill. 4/3
Kiállítás: 14-14 perc


Kapcsolódó hírek