Ugrás a tartalomhoz

Ülésezett a Víziközmű-társulat (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Küldöttgyűlést tartott a Mezőkövesdi Víziközmű-társulat május 21-én. Az összejövetelen többek között a szerv 2014. évi munkájáról, illetve az idei év feladatairól szóló tájékoztatót hallgatták meg és fogadták el a tagok.

Vámos Zoltán elnök a napirendekhez kapcsolódóan a 2014-es befizetésekről, hátralékokról, és a kintlévőség kezeléséről, fizetési hajlandóságról tájékoztatta a tagokat.
„A Víziközmű-társulat tevékenysége jelenleg három részérdekeltségi területre terjed ki. Ezek a középső városrész, a nyugati településrész, valamint a Zsóry üdülőterületén megvalósuló szennyvízberuházáshoz kapcsolódó feladatok. Azt kell megállapítanunk, hogy mind a három területen a befizetési hajlandóság elfogadható, folyamatosan érkeznek be a társulathoz a befizetések. A 2014-es évet tekintve az elmúlt esztendő elég jól sikerült, hiszen 11 millió forintos eredménnyel zárta a társulat az évet. 2015. tekintetében hasonló működést tervezünk amellett, hogy a működési kiadásaink 5 millió forintig megemelkednek. Továbbra is első rendű feladatunknak tekintjük a befizetések kiemelt kezelését. Abban az esetben, ha valaki nem tudja ezt a kötelezettségét teljesíteni, azt az ügyet a jogszabályoknak megfelelően továbbküldjük az önkormányzat felé, aki megteszi a szükséges lépéseket a kintlévőség adó formájában történő beszedésére. Ilyen teendői lesznek 2018-ig a társulatnak” – mondta el Vámos Zoltán elnök.
Emellett a tagság a középső városrész társberuházói megállapodását, illetve a hitelszerződés módosítását is megszavazta, valamint megvitatták a beérkező kérelmeket is.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek