Ugrás a tartalomhoz

Megkezdődött a matyók hete (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A „Régészeti leletek Mezőkövesdről” című időszaki kiállítással megkezdődött az I. Matyó Világtalálkozó egyhetes színes programsorozata.

A nyitórendezvényen elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a jelenlévőket a Matyó Múzeumban június 15-én. Városunk első embere elmondta, hogy több hónapos előkészületet követően elérkezett a világtalálkozó, melynek programjait úgy állították össze, hogy minden korosztály képviselőit meg tudják szólítani, mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelő eseményt. Hangsúlyozta, az elkövetkezendő egy hétben Mezőkövesd megmutatja magát az itt élőknek és az idelátogatóknak egyaránt, ezáltal a résztvevők megismerhetik a matyó hagyományokat, a mezőkövesdiek örökségét és értékeit. Hozzátette bízik benne, hogy a rendezvénysorozat sikeres lesz és jövőre folytatódni fog. A kiállítással kapcsolatban kiemelte, hogy a tárlat anyaga páratlan kincs, hiszen a térségben végzett ásatások során előkerült leletekből áll, amely több ezer évet ölel fel.


Több ezer év

Ezt követően dr. Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese osztotta meg gondolatait, aki bevezetésként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folyó régészeti munkálatokat ismertette röviden. Kiemelte, hogy a mezőkövesdi kiállítást mindenkinek érdemes megtekintenie, ugyanis Európában egyedülálló leletek is láthatóak a tárlaton. Hozzátette, jó esély mutatkozik arra, hogy a leletekből állandó kiállítás nyíljon a Matyó Múzeumban, amit a város vezetői, köztük dr. Fekete Zoltán polgármester is támogat.
A Matyó Múzeumban berendezett, Mezőkövesd és térségének régészeti leleteiből összeállított tárlatot Csengeri Piroska, a Herman Ottó Múzeum régésze nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a térségben végzett ásatások során egyebek mellett az újkőkorból és a korai középkorból sírokat és településeket tártak fel. Emellett olyan használati tárgyakat találtak, melyek szintén nagy segítséget nyújtottak a több ezer évvel ezelőtt itt élt lakosok és kultúrájuk megismerésében.
Az érdeklődők szeptember 30-áig tekinthetik meg a kiállítást.

B. K.

Kapcsolódó hírek