Ugrás a tartalomhoz

Szív- és lélekemelő koncert a Szent László templomban (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A mezőkövesdi Laczkó-Pető Balázs és Kovács Csilla adott koncertet az I. Matyó Világtalálkozó keretében június 16-án a Szent László templomban. Mindkét előadó a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója.

Az esemény elején Mozerné Horga Stefánia, a zeneiskola vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a fiataloknak, a zenének a szót.
Kovács Csilla Kárpátaljáról származik, zenei alapjait ott szerezte meg, majd Vácra került a Bartók Béla Zeneiskolába, onnan Debrecenbe, és 2010-től már a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója.
Laczkó-Pető Balázs a mezőkövesdi képzőművész házaspár, Laczkó-Pető Mihály és Tábori Aranka fia. A hangszerek elsajátítását a mezőkövesdi zeneiskolában kezdte el, majd a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Jelenleg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója. A mezőkövesdi zeneiskola egykori növendéke ütődallamos hangszereket, marimbát és vibrafont szólaltatott meg, míg partnere, Kovács Csilla énekkel kápráztatta el a közönséget. Az est különlegessége, hogy az énekek nem zongora, hanem a Lackó-Pető Balázs által megszólaltatott marimba kísérettel szólaltak meg.
Bellini Virágáriájában például a fiatal mezőkövesdi zenésztehetség a két ütős hangszert – marimba és vibrafon - egyszerre megszólaltatva kísérte Kovács Csilla énekét. Az egy órás koncert alatt a romantika népszerű operarészletei, valamint barokk zene klasszikus művei, például Puccini, Purcell operáinak részletei csendültek fel.  
A koncertre ellátogatók egy nem mindennapi, szívet és lelket felemelő, melengető élménynek lehettek részesei a két fiatal zenei tehetség koncertjén.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek