Ugrás a tartalomhoz

Matyóföldi Alkotók kiállítása (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

63  matyóföldi származású, illetve kötődésű művész  több mint 100 alkotásából nyílt kiállítás az I. Matyó Világtalálkozó keretében június 17-én.

A régi kistemplomban berendezett tárlat iránt nagy volt az érdeklődés, hiszen az egykori templomként működő épületben teltház előtt debütált a kiállítás. A tárlaton 16 már elhunyt matyóföldi alkotó, és 47 kortárs művész munkái találhatóak meg.
A falakon, paravánokon számos képzőművész festménye mellett szobrok, fafaragások, makettek és más művészeti alkotások láthatóak. A tárlatot Sári Zsolt PhD., a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy az itt kiállító művészeket a matyó gyökerek, az alkotás iránti vágy köti össze. Különlegessége a kiállításnak a sokszínűsége, hiszen számos területen alkotó művész többféle stílusú munkái találhatóak meg egy helyen a szobroktól a maketteken keresztül a festményekig. Hozzátette, hogy külön izgalmassá teszi a gyűjteményt a helyszín, hiszen egy régi templom épületében kapott helyett a gyűjtemény, amelynek a falait Takács István híres freskófestő munkái díszítenek, és akinek más festményei is láthatóak a kiállításon. Azt is elmondta, hogy az is egyedivé teszi a bemutatott anyagot, hogy minden alkotás különböző módon hat az emberre. Egyik a precíz vonalvezetésével, a másik a színhatásával, valamelyik pedig a formájával kápráztatja el a nézőközönséget. Kiemelte, hogy itt egy helyszínen van jelen a múlt és a ma. Sok művet a matyó gyökerek, a matyó életérzés, a matyó örökség ihletett, vagy sok kép például Matyóföldön élő embereket, tájat ábrázol.
Az eseményen zenés betéttel színesítette a programot Laczkó Pető Balázs, versszavalatával pedig Barna György. A tárlat augusztus 20-ig hétfőtől vasárnapig 9-17 óra között ingyenesen megtekinthető.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek