Ugrás a tartalomhoz

Főzőverseny és pálinkamustra (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

15 csapat nevezett be az idei Matyó Szabadtűzi Főzőversenyre. Emellett 2 pogácsát és 55 pálinkát bíráltak el a Bükki Pálinkarend tagjai. A gasztronómiai versenyt az I. Matyó Világtalálkozó keretében június 20-án tartották meg a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban.

A főzőverseny megnyitóján elsőként Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár mondott köszöntőt, aki elmondta, örül annak, hogy most már több éve van Mezőkövesden is gasztronómiai rendezvény. Emellett beszédében kiemelte a magyar ételek különlegességét, értékét, sajátosságait. Ezt követően dr. Fekete Zoltán polgármester méltatta a rendezvényt, illetve a zsűri elnöke Benke László látta el jó tanácsokkal a főző csapatokat. A 15 résztvevő csapat változatos étkeket készített. Volt töltött káposzta, pörköltek, öhön, házi csigatésztával készült húsleves.
Az I. Magyar Fehérasztal Lovagrend két serleget ajánlott fel a rendezvényre. Az egyik díjat a kezdeményezést öt éve létrehozó Matyó Kertbarát Egyesület kapta meg. A másik serleget a legnépesebb csapat, a Mezőkövesdi Járási Hivatal „Matyóföldi Ízfokozók” csapata vehette át. A harmadik helyezést ért el a Szentistváni Gyöngyösbokrétások csapata, a második helyet Sebő Sándor csapata érte el. A legjobb ételnek járó jutalmat a karcagi Mámor Bisztro csapata vihette haza.
A főzőversennyel párhuzamosan a  Bükki Pálinka Lovagrend tagjai várták és zsűrizték a beérkező pálinkákat és pogácsákat. A megméretésen összesen két pogácsával és 55 pálinkával neveztek be. A mustra után 8 nedűt oklevéllel, 10 pálinkát bronz, 20 italt ezüst, 5 darab arany, 9 nedű nagy arany minősítésben részesült. Emellett három pálinka nyerte el az „Év Mezőkövesdi Pálinkája”.
A verseny ideje alatt a kisszínpadon folyamatos kísérő programok, kulturális műsorok szórakoztatták a főzőket és a versenyre kilátogatókat. Az Ayala humorista mellett színpadra lépett még többek között a Matyó Nagymama Klub, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a Mezőkövesdi Hang Stúdió több tagja, hagyományőrzők, illetve a Mezőkövesdi Zumba klub.
A gyerekeket ezzel párhuzamosan dodzsemmel, fajátékokkal, trambulinnal, ugrálóvárral és ügyességi, szabadulós játékkal várták a szervezők.

Emellett veterán járműveket, motorokat és autókat is láthattak a parkba kilátogatók. De matyó témájú könyvek vásárlási lehetőséggel, kirakodóvásárral, és egyéb érdekességgel várták az érdeklődőket.
Ócsai Péter képeslap gyűjteményét a hét során a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében tekinthették meg az érdeklődők, mag a régi kistemplomban Kovács Molnár Gáspár makettjeit nézhették meg a látogatók.
A programok ideje alatt a parkban is megtalálhatták az érdeklődők az I. Matyó Világtalálkozó térképet, amelyen bejelölhették, honnan érkeztek az egyhetes rendezvényre.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek