hu en de pl
ma 2019. január 20. (vasárnap) 22:52 Fábián, Sebestyén névnapja van





Elkezdték a munkát, elkészült a menetrend

Skaliczki László irányításával megkezdte a felkészülést a Mezőkövesdi KC NB I-es felnőtt csapata a 2015-2016-os pontvadászatra. Kézilabdázóink rendkívül nehéz sorozattal kezdik a bajnokságot.


Skaliczki László július 13-án délután vezényelt először edzést a csapat számára, így több mint egy hónapos szünet után elkezdődött a ráhangolódás a következő idényre. Az MKC hathetes felkészülésének első felében a fizikai, valamint erőnléti elemek kapnak hangsúlyos szerepet, ugyanakkor a taktika begyakorlására is lesz lehetőség. Ezt követően a technikai és a taktikai feladatok gyakorlása és „finomhangolása” viszi majd a prímet.
Az első edzésen 17 játékos vett részt, hozzájuk csatlakozik napokon belül a magyar válogatottal Universialdet megjárt Holló Balázs és Benis Bence. Örömteli, hogy a bő keretben több fiatal saját nevelésű játékos is szerepel, ezzel együtt a tervek szerint még 1-2 balkezes játékos érkezése várható. Az első edzésen Liszkai Szilveszter, Mate Volarevic, Grünfelder Péter, Kovács Bence, Szepesi István, Herczegh János, Kovács Péter, Hajdú Gábor, Füstös Attila, Fábián Roland, Aleksandr Ciric, Tomislav Radnic, valamint Darko Trivkovic, Antal Szabolcs, Molnár Ferenc, Kiss Roland és Nyitrai János vett részt.


Edzőmeccsek, nemzetközi torna

Természetesen az edzések mellett felkészülési összecsapások is szerepelnek a programban. Csapatunk ennek jegyében többek között a Balmazújvárossal, Egerrel, Cegléddel és a Gyöngyössel is találkozik, ezen felül Grünfelderek részt vesznek egy nemzetközi tornán is Orosházán. Együttesünk először Balmazújvárosban lép parkettre július 24-én, ahol Szepesiék két edzőmeccset játszanak le. A Skaliczki fiúk július 28-án a Cegléddel találkoznak várhatóan Tiszaújvárosban, velük szintén „duplázni” fog együttesünk. Liszkaiék az első hazai edzőmérkőzést a tervek szerint július 31-én 18 órától játsszák le az Eger ellen.


„Férfias” rajt

A bajnoki menetrend alapján nehéz idénykezdet vár Skaliczki László együttesére, ugyanis az MKC a balatonfüredi nyitómérkőzés után sorrendben a Tatabánya, a Csurgó, a Szeged és a Gyöngyös együttesével találkozik. Az Eger-Mezőkövesd szomszédrangadó első felvonását október első hétvégéjén rendezik meg Heves megye székhelyén. A bajnokság pontos menetrendjét és időbeosztását később készítik el a csapatok. A bajnok és Magyar Kupa címvédő MKB-MVM Veszprém a tavalyi évhez hasonlóan csak a rájátszásban kapcsolódik majd be a küzdelemsorozatba.

B. K.




Az alapszakasz sorsolása:

1. forduló (augusztus 30.)
Szeged–szabadnapos
Csurgó–Gyöngyös
Tatabánya–PLER
Balatonfüred–Mezőkövesd
Orosháza–Eger
Cegléd–Komló
Balmazújváros–Vác

2. forduló (szeptember 2.)
Vác–Cegléd
Komló–Orosháza
Eger–Balatonfüred
Mezőkövesd–Tatabánya
PLER–Csurgó
Gyöngyös–Szeged
szabadnapos–Balmazújváros

3. forduló (szeptember 6.)
Szeged–PLER
Csurgó–Mezőkövesd
Tatabánya–Eger
Balatonfüred–Komló
Orosháza–Vác
Cegléd–Balmazújváros
szabadnapos–Gyöngyös

4. forduló (szeptember 9.)
Cegléd–szabadnapos
Balmazújváros–Orosháza
Vác–Balatonfüred
Komló–Tatabánya
Eger–Csurgó
Mezőkövesd–Szeged
PLER–Gyöngyös

5. forduló (szeptember 13.)
Szeged–Eger
Csurgó–Komló
Tatabánya–Vác
Balatonfüred–Balmazújváros
Orosháza–Cegléd
Gyöngyös–Mezőkövesd
szabadnapos–PLER

6. forduló (szeptember 20.)
Orosháza–szabadnapos
Cegléd–Balatonfüred
Balmazújváros–Tatabánya
Vác–Csurgó
Komló–Szeged
Eger–Gyöngyös
Mezőkövesd–PLER

7. forduló (szeptember 27.)
Szeged–Vác
Csurgó–Balmazújváros
Tatabánya–Cegléd
Balatonfüred–Orosháza
PLER–Eger
Gyöngyös–Komló
szabadnapos–Mezőkövesd

8. forduló (október 4.)
Balatonfüred–szabadnapos
Orosháza–Tatabánya
Cegléd–Csurgó
Balmazújváros–Szeged
Vác–Gyöngyös
Komló–PLER
Eger–Mezőkövesd

9. forduló (október 11.)
Szeged–Cegléd
Csurgó–Orosháza
Tatabánya–Balatonfüred
Mezőkövesd–Komló
PLER–Vác
Gyöngyös–Balmazújváros
szabadnapos–Eger

10. forduló (október 18.)
Tatabánya–szabadnapos
Balatonfüred–Csurgó
Orosháza–Szeged
Cegléd–Gyöngyös
Balmazújváros–PLER
Vác–Mezőkövesd
Komló–Eger

11. forduló (október 25.)
Szeged–Balatonfüred
Csurgó–Tatabánya
Eger–Vác
Mezőkövesd–Balmazújváros
PLER–Cegléd
Gyöngyös–Orosháza
szabadnapos–Komló

12. forduló (október 28.)
Csurgó–szabadnapos
Tatabánya–Szeged
Balatonfüred–Gyöngyös
Orosháza–PLER
Cegléd–Mezőkövesd
Balmazújváros–Eger
Vác–Komló

13. forduló (október 31.)
Szeged–Csurgó
Komló–Balmazújváros
Eger–Cegléd
Mezőkövesd–Orosháza
PLER–Balatonfüred
Gyöngyös–Tatabánya
szabadnapos–Vác

14. forduló (november 15.)
szabadnapos–Szeged
Gyöngyös–Csurgó
PLER–Tatabánya
Mezőkövesd–Balatonfüred
Eger–Orosháza
Komló–Cegléd
Vác–Balmazújváros

15. forduló (november 22.)
Cegléd–Vác
Orosháza–Komló
Balatonfüred–Eger
Tatabánya–Mezőkövesd
Csurgó–PLER
Szeged–Gyöngyös
Balmazújváros–szabadnapos

16. forduló (november 29.)
PLER–Szeged
Mezőkövesd–Csurgó
Eger–Tatabánya
Komló–Balatonfüred
Vác–Orosháza
Balmazújváros–Cegléd
Gyöngyös–szabadnapos

17. forduló (december 6.)
szabadnapos–Cegléd
Orosháza–Balmazújváros
Balatonfüred–Vác
Tatabánya–Komló
Csurgó–Eger
Szeged–Mezőkövesd
Gyöngyös–PLER

18. forduló (december 9.)
Eger–Szeged
Komló–Csurgó
Vác–Tatabánya
Balmazújváros–Balatonfüred
Cegléd–Orosháza
Mezőkövesd–Gyöngyös
PLER–szabadnapos

19. forduló (december 13.)
szabadnapos–Orosháza
Balatonfüred–Cegléd
Tatabánya–Balmazújváros
Csurgó–Vác
Szeged–Komló
Gyöngyös–Eger
PLER–Mezőkövesd

20. forduló (február 7.)
Vác–Szeged
Balmazújváros–Csurgó
Cegléd–Tatabánya
Orosháza–Balatonfüred
Eger–PLER
Komló–Gyöngyös
Mezőkövesd–szabadnapos

21. forduló (február 14.)
szabadnapos–Balatonfüred
Tatabánya–Orosháza
Csurgó–Cegléd
Szeged–Balmazújváros
Gyöngyös–Vác
PLER–Komló
Mezőkövesd–Eger

22. forduló (február 21.)
Cegléd–Szeged
Orosháza–Csurgó
Balatonfüred–Tatabánya
Komló–Mezőkövesd
Vác–PLER
Balmazújváros–Gyöngyös
Eger–szabadnapos

23. forduló (február 28.)
szabadnapos–Tatabánya
Csurgó–Balatonfüred
Szeged–Orosháza
Gyöngyös–Cegléd
PLER–Balmazújváros
Mezőkövesd–Vác
Eger–Komló

24. forduló (március 3.)
Balatonfüred–Szeged
Tatabánya–Csurgó
Vác–Eger
Balmazújváros–Mezőkövesd
Cegléd–PLER
Orosháza–Gyöngyös
Komló–szabadnapos

25. forduló (március 9.)
szabadnapos–Csurgó
Szeged–Tatabánya
Gyöngyös–Balatonfüred
PLER–Orosháza
Mezőkövesd–Cegléd
Eger–Balmazújváros
Komló–Vác

26. forduló (március 13.)
Csurgó–Szeged
Balmazújváros–Komló
Cegléd–Eger
Orosháza–Mezőkövesd
Balatonfüred–PLER
Tatabánya–Gyöngyös
Vác–szabadnapos



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés