Ugrás a tartalomhoz

Kultúrkavalkád a Matyó Expo és Fesztivál első napján

Mezőkövesd hírei

Kiállításmegnyitókkal, díjkiosztókkal, kékfestőműhely átadással és számos kultúrprogrammal kezdődött az első Matyó Expo és Fesztivál, valamint a Város Napja.

A Város Napját, valamint a Matyó Expo & Fesztivált koszorúzással nyitották meg június 24-én pénteken. „A mezőkövesdiek mindig a múltjukat, elődeiket, kultúrájukat tisztelő emberek hírében álltak. Ezért helyezzük el ma isa megemlékezés virágait Hunyadi Mátyás királyunk mellszobránál”.–hallhattuk Kazárné Kalber Nikolett, a Mezőkövesdi KÖZKINCS-Tár Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának beszédében. Koszorút helyezett el Mezőkövesd Város Önkormányzata, Bad Salzungen testvérváros delegációja, Kiskövesd, Nagykövesd és Kézdivásárhely testvérvárosok polgármesterei, valamint Zory testvérváros alpolgármestere.

A koszorúzást követően az immár negyedik alkalommal meghirdetett Százrózsás hímzőpályázatra beérkezett munkákból készített kiállítás megnyitóján vehettek részt a vendégek a Matyó Múzeumban. „Egyben kultúrfölényünk van minden európai nép fölött: népművészetünkben.” írta Dr. Viski Károly, a jeles néprajzkutató. Különösen igaz ez a megállapítás, ha a magyar nyelvterület rendkívül gazdag hímzőhagyományát tekintjük, melynek ország-világ előtt talán legismertebb gyöngyszeme a matyó hímzés. A matyó hímzés hatalmas érdeklődésre és rajongótáborra tett szert az elmúlt években sőt évszázadokban. Megjelent a főúri polgári szalonokban, híres divattervezők kollekcióin, címlapokon, képeslapokon és így eljutott a tengeren túlra is. A matyó hímzés az ország védjegyévé vált. Emelte még ki beszédében városunk polgármestere. Dr. Fekete Zoltán köszöntőjét követően a Matyó Népművészeti Egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket.
A VI. Százrózsás Hímzőpályázatra beérkezett munkák fölülmúltak minden eddigi teljesítményt, hiszen olyan alkotások születtek a matyó kézimunkák,illetve a matyó hímzőhagyományok felhasználásával, mint az elmúlt évtizedben még sohasem.” – emelte ki Berecz Lászlóné, aki beszédében köszönetét fejezte ki F. Tóth Máriának az Oktatási, Kulturális Minisztérium nyugalmazott főtanácsosának, akinek szakmai területe a népművészet. „Akárhogyan is törtem a fejem, igazán ez a gondolatmenet az, amit úgy éreztem összefoglalja mindazt, amit el szeretnék mondani. „Üzenetünk van, melyet tovább kell adnunk szomszédainknak, vároainknak, az egész világnak. Örökségünk van, melyet át kell élnünk és hirdetnünk kell minden újonan születőnek.” – olvasható Károli Gáspár Bibilia fordításában.” – hangsúlyozta F. Tóth Mária.
A negyedik Százrózsás Hímzőpályázatra idén az ország minden szegletéből, sőt még az országhatáron túlról is érkeztek munkák. Összesen 124 alkotás érkezett be, amiből a zsűri 105 hímzést ítélt példaértékűnek.
Ez a negyedik alkalom, hogy megrendezik ezt az országos hatókörű hímzőpályázatot. Azt gondolom, hogy az idei verseny beigazolja a Matyó Népművészeti Egyesület eredeti gondolatát, miszerint a Százrózsás Hímzőpályázaton kifejezetten a matyó hímzés legkülönbözőbb stíluskorszakainak alkotásai kerülnek bemutatásra. Ezek közé tartoznak még a tardi keresztszemes hímzések, a szentistváni motívumkincs, valamint a bükkaljai települések alkotásai is.” – ismertette Viszóczky Ilona néprajzos-muzeológus zsűritag.
A beérkezett és példaértékűnek ítélt darabok mindegyike megtekinthető a Matyó Múzeumban. A matyó folklór ihlette remekekről Zeleiné Pap Bernadett, a mezőkövesdi Borsóka Hímzőkör vezetője számolt be. „Mondhatnám, hogy könnyű helyzetben vagyunk, hiszen az egyesületünk a meghirdetője ennek a hímzőpályázatnak. Azonban ez azt is jelenti, hogy példát kell mutatnunk.” – emelte ki Zeleiné Pap Bernadett, hímző szakoktató, népi iparművész, csipkekészítő.
 
Ezt követően a „Mit jelent számomra Mezőkövesd” című alkotói pályázat nyertes műveiből készült kiállítás megnyitóján vehettek részt a művészetkedvelők a Matyó Múzeumban. Hosszas latolgatást követően a zsűri megosztotta a dobogós helyeket.
 
A diákok elismerései után átadták a várva várt „Füzeskúti féle” kékfestőműhely megmentett műtárgyait a Mezőgazdasági Gépmúzeumban. Az egyedülálló tárlatot Csirmaz István a Mezőgazdasági Gépmúzeumért K.h. Alapítvány elnöke nyitotta meg. Csirmaz István köszöntőjét Dr. Fekete Zoltán beszéde követte.
Ha múltunkat nem becsüljük meg a jelenben, nem érdemeljük meg a jövőt” – idézte a híres mondatot beszédében Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere.
A kékfestő műhely kalandos történetét Hajdu Ráfis János, a Mezőgazdasági Gépmúzeum, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett alapítója mesélte el a megjelent vendégeknek.
A korhűen kialakított műhelyért köszönetét fejezte ki Dr. Horváth László, az adományozó hozzátartozója, a Füzeskúti család tagja.
Az átadó zárásaként Jäger Károly pápai prelátus megáldotta a Gépmúzeum új részét, majd Csirmaz István a Mezőgazdasági Gépmúzeumért K.h. Alapítvány elnöke megköszönte Tóth Imre bádogos, Kiss Mátyás népi iparművész, Vámos Gusztáv és  Farkas István, valamint a közhasznú foglalkoztatottak áldozatos segítségét és közreműködését, akik nélkül nem jöhetett volna létre a múzeum új része.
A kékfestő műhely átadását követően a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban folytatódtak az ünnepi műsorok. Elsőként a Kistérségi Hagyományőrző csoportok színvonalas műsorait láthatták az újjászületett parkba kilátogatók. A népdalokat és népi táncokat követően Uniós Kvízjátékon mérhették össze tudásukat a vendégek. Az agytorna után a Vándor Vokál koncerten lazíthattak a nézők, majd megcsodálhatták a a szentistváni „Gyöngyösbokrétás” hagyományőrző csoport népi színjátékát.
A pénteki színes programsorozat méltó bevezetése volt a következő két nap eseményeinek.
 
 
 
 
 
 
A IV. Százrózsás Hímzőpályázat díjazottjai: 
 
I. díj (40.000 Ft)
Tervező-kivitelező: Zeleiné Pap Bernadett népi iparművész (Mezőkövesd)
1. Borsókás matyó surc
2. Színes matyó asztalterítő
3. Gránátalmás asztalközép
A különböző korszakok jellegzetes mezőkövesdi hímzőhagyományainak magas színvonalú feldolgozásáért és kivitelezéséért
 
II. díj (25.000 Ft)
Tervező-kivitelező: Barankai Miklósné (Tard)
Tardi keresztszemes hímzései példaértékű mintaszerkesztésért és kivitelezéséért
 
II. díj (25.000 Ft)
Tervező-kivitelező: Tóth Aranka népi iparművész (Hajdúszoboszló)
A régi stílusú mezőkövesdi vagdalásos technika kötényeken és asztalterítőkön való magas színvonalú feldolgozásáért
 
II. díj (25.000 Ft)
Tervező: Radácsi Piroska a Népművészet Mestere (Hajdúszoboszló)
Kivitelező: Radácsi Piroska, Andrási Kárlyné, Diószegi Istvánné, Balogh Mihályné, Sóvári Józsefné, Ács Tiborné
A régi bogácsi lepedőminták változatos színzésű, újszerű feldolgozásáért.
 
II. díj (25.000 Ft)
Tervező: Fischer Józsefné népi iparművész (Gyöngyös)
Kivitelező: Fischer Józsefné, Verebélyi Balázs
A régi szentistváni szálszámolásos technikák példaértékű felelevenítéséért és kiváló kivitelezéséért.
 
III. díj (20.000 Ft)
Tervező- kivitelező: Dr. Ditrói Zoltánné (Győr)
A szálszámolásos technikák és a varrott rece példaértékű felelevenítéséért és kiváló kivitelezéséért.

Különdíjak:
1. Mezőkövesd Város különdíja – tárgyjutalom
Kincses Ágnes népi iparművész (Komló)
Tervezői munkájáért, a régi stílusú szenistváni és tardi hímzések újszerű alkalmazásáért.

2. Póta János különdíja 10.000 ft értékű vásárlási utalvány
Lórántffy Zsuzsanna Hímzőműhely (Sárospatak) 
Tervező: Koscsó Istvánné; Kivitelezők: Koscsó Istvánné, Mátyás Péterné, Vályi Andrásné, Fekésházi Erzsébet, Major Jánosné, Sztankóné Németh Anna, Hajdú Istvánné, Gondáné Tarr Katalin.
A mezőkövesdi főkötőminták újszerű, harmonikus feldolgozásáért és magas szintű technikai kivitelezéséért

3. A mezőkövesdi Matyó Múzeum különdíja- könyvjutalom
Szabó Józsefné a Népművészet Mestere (Mezőkövesd)
A mezőkövesdi matyó hímzések változatainak feldolgozásáért.

4. A B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság különdíja- könyvjutalom
Zuberec Vera (Újvidék- Novi Sad)
A tardi keresztszemes mintakincs példaértékű feldolgozásáért.

5. A Matyó Népművészeti Egyesület különdíja- könyvjutalom
Parragi Ágnes és Domján Zsuzsa
A régi szenistváni hímzéskultúra gyermek ruhákon és textileken való újszerű megjelenítéséért.

6. A Matyó Népművészeti Egyesület különdíja- könyvjutalom
Dr. Doba Istvánné (Zalaegerszeg)
A tardi mintakincs magas színvonalú feldolgozásáért.

7. Póta János különdíja - 5.000 ft érétékű vásárlási utalvány
Rozmaring Hímző Szakkör (Békéscsaba)
Tervező: Dr. Illés Károlyné; Kivitelezők: Bogárné Szőke Erika, Lukoviczki Györgyné, Monostori Györgyné, Simity Veronika
A matyó mintakincs különböző válzozatainak magas szintű feldolgozásáért.

8. Póta János különdíja - 5.000 ft érétékű vásárlási utalvány
Marton Jánosné és Tóth Antalné
A matyó mintakincs különböző változatainak magas szintű feldolgozásáért

9. Póta József különdíja - 5.000 ft érétékű vásárlási utalvány
Borsóka Hímzőkör (Mezőkövesd)
Tervező: Zeleiné Pap Bernadett; Kivitelezők Pap Jánosné, Radványi Mártonné, Kovács Gáspárné, Kovácsné Bulyáki Margit
A matyó mintakincs különböző válzozatainak magas szintű feldolgozásáért.
 
„Mit jelent számomra Mezőkövesd” pályázat eredményei:

Képzőművészet kategóriában:
Általános iskolások:
 
I. helyezett: Demeter Zsófia „Matyók” 5. o  Szent Imre Tagiskola; Pető Katalin „Mázas kerámia” Fundamentum Iskola 
 
II. helyezett: Juhász Dániel „Szövés” 6. o. Fundamentum Iskola; Fülöp Kata Laura „Táncoló lányok” 5. o. Fundamentum Iskola 
 
III. helyezett: Szabó Alexandra „Matyók” 1.o. Szent Imre Tagiskola; Floszmann Rebeka „Tájház” Szent Imre Tagiskola; Juhász Dániel 9. o.; Juhász Sámuel 6. o.   „Makett, Matyó vályogházak” Fundamentum Iskola; Juhász Benjámin „Kápolna” 8. o. Fundamentum Iskola

Középiskolások:
Díjazottak: Floszmann Gergő és Koncz Gergő, Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Irodalmi kategóriában:
Általános iskolások:
 
I. helyezett: Kis Nóra 8.b Szent Imre Tagiskola „Próza
 
II. helyezett: Demeter Zsófia 5. oszt. Szent Imre Tagiskola „Szülőföldem Mezőkövesd
 
III. helyezett: Csató Ádám Szent Imre Tagiskola „Próza

Középiskolások:
 
I. helyezett: Lázár Dorottya „Lázasan ringom öledben”, 10.a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 
 
II. helyezett: Mravik Melinda „Magyarország, Alföld és Bükkalja” című verse, 11. b Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 
 
III. helyezett: Pap Csilla „Mezőkövesd” című verse, Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 

Kapcsolódó hírek