
Pető István nyugalmazott plébános életének 55., áldozópapságának 31. évében, 2015. július 12-én, hosszú, súlyos betegség után, a debreceni klinikán hunyt el.
Pető István 1961. október 27-én született Mezőkövesden. 1985. június 22-én szentelték pappá Egerben. 1993-ig káplánként szolgált Újfehértón, Mezőkövesden, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Mátészalkán, Jászárokszálláson és Jászberényben. Ezután plébánosként a csengeri, a mezőladányi, a hosszúpályi és a tiszaszalkai egyházközséget látta el. Időközben négy évig kisegítő lelkész volt a debreceni Szent Anna Székesegyházban, majd egy-egy évig Nagykállóban, Nagyhalászon, Fülöpön és Kisvárdán. Életének utolsó szolgálati helye a debreceni Szent Család plébánia volt, ahol három évet töltött kisegítő lelkészként. 2014-ben súlyos betegsége miatt a debreceni Szent Erzsébet Otthonba került.
A mezőkövesdi származású plébános hosszú betegség után július 12-én hunyt el. Pető Istvánt július 22-én a debreceni Szent Anna Székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
M. Zs.
Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Forrás: Magyar Kurír
Vissza