hu en de pl
ma 2019. január 17. (csütörtök) 01:22 Antal, Antónia névnapja van





Hárompontos rajt (videóval)

Mezőkövesd Zsóry FC – Vác FC 2-1 (2-1)

Győzelemmel kezdte meg bajnoki szereplését városunk NB II-es felnőtt csapata a Merkantil Bank Liga 2015-2016-os idényében. Együttesünk a nagy múltú, újonc Duna-parti gárdát fektette két vállra a Városi Stadionban.


Együttesünk közel két hónapos felkészülés után hazai környezeteben játszotta idei első bajnokiját, amely Benczés Miklós számára az első tétmérkőzés volt csapatunk vezetőedzőjeként. Érdekesség, hogy labdarúgóink legutóbb a 2011-2012-es évben kezdtek saját pályájukon a pontvadászatban, akkor 1-0-ás kövesdi siker született a DVSC-DEAC ellen. Ellenfelünk Csank János irányításával, az NB III Közép csoportjában szerzett bajnoki címet, ennek köszönhetően két és fél év után játszottak újra másodosztályú bajnokit a Duna-partiak. A siker után edzőt váltottak a piros-kékek, így a szintén rutinos szakember, Sisa Tibor vezetésével vágtak neki a pontvadászatnak.


Tökéletes kezdés

Fergetegesen kezdődött az összecsapás együttesünk számára, hiszen két perc sem kellett a vezetés megszerzéséhez. Egy szép akció végén Heffler robogott el a bal oldalon, tökéletes beadását a középen teljesen egyedül érkező Máté fejelte közelről a léc alá. Csapatunk a gól után is lendületben maradt. A 12. percben Heffler került nagy helyzetbe, azonban közeli kísérletét Tajti a gólvonal elöl látványos vetődéssel kiütötte. Az első negyedóra végén Heffler ismét meglódult a bal szélen, beívelése Mátét találta meg, de a támadó szorongatott helyzetben két lépésről a kapu fölé tüzelt. Újabb két perc elteltével Máté 22 m-es szabadrúgása okozott veszélyt a váci kapura, azonban Tajti magabiztosan védett. A nagy nyomás a 20. percben ismét góllá érett. Ekkor újra Heffler szlalomozott végig a vendég védők között, majd miután tisztára játszotta magát éles szögből a kapu bal felső sarkába tekert, Tajti ezúttal mozdulni sem tudott a nagyszerűen kivitelezett lövésre. Egy perccel később már három lehetett volna a két csapat közötti különbség, azonban Molnár távoli bombáját a váciak kapusa nagy bravúrral kiütötte, míg a kipattanót Heffler kevéssel a jobb kapufa mellé fejelte. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, az újabb lehetőséget Heffler 22 m-es kísérlete jelentette a 33. minutumban. A félidő hajrájában magukra találtak a Duna-partiak. Az első komolyabb lehetőség Tóth Barnabás nevéhez fűződött, aki mintegy 20 méterről kínálta meg Dombót egy kellemetlen lapos lövéssel a 37. percben, csapatunk hálóőre szépen hárított. A 41. minutumban Csirszki lépett ki a bal oldalon, remek beadását követően Zsolnai sarokkal tette kapura a labdát, Dombó óriási bravúrral paskolta ki a játékszert a gólvonal elől. A félidő zárásaként megszületett a váciak szépítőtalálata, Pallagi élesen belőtt szögletét a jól helyezkedő Tányéros passzolta néhány lépésről a hálóba.


Nagy küzdelem, helyzetekkel

Fordulás után elsősorban a közdelem dominált, a kapuk ritkábban forogtak veszélyben. Az 52. percben Zsolnai játszotta tisztára magát, de mintegy 17 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt. Négy perccel később egy szép cselsorozat végén Obot Denis Samuel bombázott éles szögből az oldalhálóba. A 61. percben Dvorschák fejese kerülte el a kevéssel a váciak ketrecét. A játékrész felénél Takács kétszer is letesztelte Tajti éberségét, aki előbb a középpályás 30 m-es kísérletét, majd egy 14 m-es próbálkozását hárította magabiztosan. A kapus két perccel később Tamási lövésénél sem jött zavarba, mint ahogy a 80. percben Rácz éles szögből leadott lövése sem jutott át a gólvonalon. A csapatok a hajrában is megtettek mindent a gólszerzés érdekében, de az eredmény nem változott a lefújásig. Csapatunk tehát győzelemmel kezdte szereplését a bajnokságban, amely a helyzetek, és főleg az első félidő képe alapján teljesen megérdemelt.


Presztízsrangadó Újvárosban

Labdarúgóink legközelebb a szomszédvár Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vendégeként lépnek pályára a pontvadászatban. A bajnoki összecsapás augusztus 8-án, szombaton 17.30-kor kezdődik majd Balmazújvárosban.




A mérkőzés jegyzőkönyve:


Mezőkövesd Zsóry FC – Vác FC 2-1 (2-1)
Mezőkövesd, 1500 néző
Vezette: Lovas László (Szvetnyik, Szert)
Mezőkövesd: Dombó – Hegedűs Cs. (Fótyik 57.p), Dvorschák, Szeles, Polényi, Takács, Hegedűs D., Molnár (Tamási 46.p), Rácz (Harsányi 80.p), Heffler, Máté. Vezetőedző: Benczés Miklós
Vác: Tajti – Balogh, Tóth B., Tányéros, Zsolnai, Rusvay, Tóth G. (Farkas 62.p), Németh, Obot, Pallagi (Sipeki 50.p), Csirszki (Prasler 70.p). Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerzők: Máté (2.p), Heffler (19.p), illetve Tányéros (45.p)

B. K.


Kapcsolódó képek:



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés