Ugrás a tartalomhoz

Több ügy, hosszabb nyitva tartás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

378 ügykört intézhetnek már az állampolgárok a Kormányablakban. A Mezőkövesdi Járási Hivatal Kormányablak Osztályán kibővült ügyfélfogadási időben indíthatjuk el, illetve intézhetjük el ügyeinket.

A közigazgatási rendszer átalakításának legfontosabb lépése a kormányablakok kialakítása volt, hogy az ügyfelek a különböző államigazgatási ügyeiket lehetőleg egy helyen tudják intézni. A mezőkövesdi járásban január 29-én nyílt meg a Kormányablak. „A Kormányablak klasszikusan az összes okmányirodai ügykör intézésére alkalmas. Így itt is el lehet intézni a vezetői engedélyt, a személyigazolványt, a lakcímkártyát, az útlevelet, vagy akár a gépjárművel kapcsolatos ügyeket is. Előnye, hogy sokkal szélesebb ügyfélfogadási időben tehetik ezt meg az állampolgárok, mint az okmányirodában” – mondta el dr. Hajdu András, Mezőkövesdi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese, a Kormányablak Osztály vezetője, aki hangsúlyozta, hétfőn 7-től 17 óráig, keddtől péntekig pedig 8-18 óráig várják az ügyfeleket.
„Autóátíratás kapcsán kerestem fel a Kormányablakot. Az okmányiroda már bezárt, ezért jöttem át ide. Nagyon jónak tartom ezt a lehetőséget. Az ügyintézők segítőkészek, és gyorsan el tudtam intézni az átíratást” – mondta el Kéméndi Tamás mezőkövesdi lakos.
A klasszikus okmányirodai ügytípusok mellett a szociális és családtámogatási, valamint minden egyéb, a járási hivatalhoz tartozó ügyek kapcsán is felkereshetik a Kormányablakot az állampolgárok. Ilyen például a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a segély, az ápolási díj, a közgyógyellátáshoz kapcsolódó kérelmek benyújtása. Ugyanitt lehet igényelni a hadiárvák, hadiözvegyek támogatását is. „A megnyitás óta egyre többen keresik fel a kormányablakot, amit kezdetben úgymond második okmányirodaként használtak az emberek. Idővel azonban felismerték, hogy számos olyan ügyet is el tudnak itt, helyben indítani, amelyet korábban csak a megyeszékhelyen tudtak megtenni. Ennek köszönhetően egyre többen fordulnak hozzánk, így fokozatosan növekedett és növekszik a Kormányablakot használó állampolgárok száma” – ismertette az elmúlt hónapok tapasztalatait dr. Hajdu András.
Több mint 140 esetben ügyindítás történik a Kormányablakban. Ilyen ügytípus például az anyakönyvi kivonat kiállítása, a különböző szálláshelyek üzemeltetésével kapcsolatos kérelmek, igazolások, dokumentumok lekérése, építési, illetve bontási engedélyek, az anyasági támogatásra, gyermekgondozási segélyre, gyermeknevelésre való jogosultság megállapítása, valamint az Európai Egészségbiztosítási Kártya intézése. Korábban ezeket az ügyeket csak személyesen, a megyeszékhelyen lehetett elintézni. A Kormányablak révén az állampolgárok ezekben az esetekben helyben beadhatják igényüket, kérelmüket, amit a kormányablak munkatársai továbbítanak az illetékesek felé, az érintettnek pedig csak meg kell várnia a döntést tartalmazó értesítést, így nem jár utazással egy-egy ügy elintézése.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek