Ugrás a tartalomhoz

Gyermekszínház bérletes előadásai

Mezőkövesd hírei

MEZőKÖVESDI KÖZÖSSÉGI HÁZ GYERMEKSZÍNHÁZ BÉRLETES ELőADÁSAI
A 2015/2016 ÉVADRA

2015. október 14.
Szaffi

népzenés gyermekszínmű a Fogi Színház előadásában



Jókai Mór történetét, mely a török korban játszódik, a gyerekek már rajzfilm alapján megismerhették. Most színházunk előadásában láthatják népzenés formában Szaffi és Botsinkay Jónás történetét. Jónás, akit mutatványos cigányok neveltek fel, miután felcseperedik, vissza akarja szerezni ősi birtokát. Ekkor még nem sejti, hogy egy török basa, Szaffi apja, a Botsinkay birtokon rejtette el kincseit. A meséből a szerelem sem hiányozhat, a sok móka és kacagás, valamint félreértések sorozata után, a két fiatal egymásba szeret..

2015. november 11.
Rigócsőr király

mesejáték a Grimm-Busz Színház előadásában



Élt egyszer egy király. Ennek a királynak volt, egy gyönyörű leánya. Csakhogy ez a királykisasszony olyan kényes, olyan kevély, olyan fennhéjázó volt, egyetlen kérőjét sem tartotta méltónak magához. Sőt! Szégyenszemre kigúnyolta, kicsúfolta hazazavarta valamennyit. Az öreg király végül úgy döntött, hozzáadja leányát az első jött-ment koldushoz, aki arra jár. Vajon tanul-e szerénységet a leány és ki is a koldus valójában?
Minden kiderül a mese végén.

2016. február 10.
Jégkirálynő

zenés mesejáték a Nektár Színház előadásában



H. C. Andersen egyik sokak által kedvelt művének feldolgozása, mely az igaz barátságról, kitartásról, küzdelemről és a feltétel nélküli szeretetről tesz tanúbizonyságot
Gerda és Kay testvérien jó pajtások. Egy szép őszi napon Kay hirtelen a szívéhez kap és ettől a pillanattól furcsán megváltozik benne a világ. Szemébe a Jégkirálynő manói által összetört tükör egy szilánkja kerül. Kay innentől kezdve mindenben és mindenkiben csak a rosszat látja. Gerdát is és barátait is kegyetlen tréfái tárgyává teszi. Amikor a téli szánkózás közben megjelenik maga a Jégkirálynő Kay habozás nélkül követi őt annak palotájába.
Gerda elindul, hogy megkeresse barátját…

2016. március. 9
A három szabólegény

zenés népmese adaptáció a Szegedi Miniszínház előadásában



Péter és testvérei, Boldizsár és Jakab, hírét veszik, hogy a király férjhez adja gőgös leányát, Durdinka királykisasszonyt. A lány azonban nem adja olyan könnyen a kezét, és egyre nehezebb próbák elé állítja kérőit. Van-e esélye egyiküknek elnyerni Durdinka kezét? Erővel vagy ésszel érdemes megküzdeni egy medvével? Sikerül-e a királykisasszony szívét meglágyítani? A meséből kiderül, amelynek a nézők is aktív résztvevői lehetnek.

Bérlet ára: 2.000 Ft/fő
Jegy ára: 700 Ft/fő
A bérleteket 2015. szeptember 1-től vásárolhatják meg a Közösségi Házban.

Kapcsolódó hírek