Ugrás a tartalomhoz

Ezüstös hölgyek

Mezőkövesd hírei

Fennállásának legjobb eredményét érte el Mezőkövesd Zsóry női felnőtt labdarúgócsapata. Nyikes Mátyás tanítványai ezüstérmet szereztek a Megyei I. osztályú bajnokságban.

A Mezőkövesdi Sportegyesület három évvel ezelőtt alapította meg a női csapatot. Hölgyeink a gárda megalakulása után a megyei bajnokság alsó régiójában szerepeltek az első két évben. A 2010-2011. évi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú pontvadászat őszi szezonjában azonban több figyelemre méltó eredménnyel is büszkélkedhetett az együttes. 


Csapatunk nagyszerűen rajtolt ősszel 7 csapatot felvonultató mezőnyben, hiszen Kaposváriék hazai pályán 3-1-es győzelmet arattak a Hidasnémeti ellen, majd Bőcs vendégeként értékes 2-2-es döntetlent értek el. Labdarúgóink ezt követően 3-2-es vereséggel távoztak Hernádnémetiből, de hazai pályán a bajnoki címvédő Kurityán ellen 3-0-ás győzelmet arattak Nyikes Mátyás tanítványai, így 4 forduló után együttesünk vezette a táblázatot 7 ponttal. Az utolsó három forduló ellenben nem sikerült jól, hiszen a kövesdi lányok egyszer szabadnaposak voltak, emellett a Felsőtelekes és az Encs-Zrínyi gárdája is legyőzte saját pályáján Feketééket, így csapatunk a középmezőnybe csúszott vissza az ősz végére. 

A jó téli felkészülésnek köszönhetően a tavaszi szezon nagyszerűen sikerült. A Hidasnémetiben aratott 4-0-ás sikert, hazai pályán egy 4-2-es vereség követte a Bőcs ellen, de mint később kiderült ez volt az utolsó botlásuk Kristonéknak. Hölgyeink a Hernádnémeti ellen 3-1-es győzelmet arattak hazai közegben, majd 2-2-es döntetlennel nagyon értékes pontot hoztak el Kurityánból. A hátralévő két hazai összecsapás közül az elsőn Felsőtelekes 5-2-es vereséget szenvedett Mezőkövesden, míg a zárófordulóban az Encs -Zrínyi csapata is pont nélkül távozott, miután labdarúgóink 2-1-re felülmúlták az észak-borsodi gárdát. Nyikes Mátyás csapata elsősorban a ragyogó tavaszi szereplésével 20 pontot szorgoskodott össze, mellyel a bajnok Kurityán mögött a második helyet szerezték meg a pontvadászatban. 

Az ezüstérem mellett szép egyéni eredmény született, miután Berecz Virág a bajnokság legjobb mezőnyjátékosa szavazáson a harmadik helyet szerezte meg. A rutinos labdarúgó 11 találattal a legjobb gólvadászok listáján szintén harmadik lett.

 
 

A 2010-2011.évi bajnokság végeredménye:

1. Kurityán 
2. Mezőkövesd-Zsóry 
3. Encs-Zrínyi
4. Bőcs 
5. Hernádnémeti 
6. Felsőtelekes 
7. Hidasnémeti 

Bronzérem a megyei kupában

A bajnokság befejezése után még egy fontos fellépés várt a kövesdi hölgykoszorúra Kurityánba, ahol Kristonék a Megyei Női Kupa küzdelmeiben vettek részt június 25-én.
Együttesünk a nyolccsapatos torna B-csoportjában szerepelt, ahol Feketéék az első mérkőzésen 3-2-re legyőzték a Felsőtelekest, majd 4-2-re a Hidasnémetit gárdáját. A csoport első helyéről döntő összecsapáson Kaposváriék nagy küzdelemben 4-3-ra kikaptak az encsiektől, így a bronzérem megszerzéséért léphettek pályára. A Labdarúgóink a bajnoki címet megszerző Kurityán ellen 3-1-re diadalmaskodtak, ennek köszönhetően felállhattak a dobogó legalsó fokára.
 A tornát az Encs csapata nyerte meg, miután a fináléban 3-0-ra legyőzték a Bőcs gárdáját. A legjobb góllövő a mezőkövesdi Kántor Laura lett 6 góllal.
Csoport eredmények:

I. csoport:
 
Kurityán – Sajószentpéter 4-0
Bőcs – Hernádnémeti 3-0
Hernádnémeti – Sajószentpéter 6-0
Bőcs – Kurityán 0-0
Kurityán – Hernádnémeti 1-1
Bőcs – Sajószentpéter 3-0

1. Bőcs 
2. Kurityán 
3. Hernádnémeti 
4. Sajószentpéter

II. csoport:
Felsőtelekes – Mezőkövesd Zsóry 2-3
Encs-Zrínyi – Hidasnémeti 4-0
Felsőtelekes – Encs-Zrínyi 2-2
Hidasnémeti – Mezőkövesd-Zsóry 2-4
Felsőtelekes - Hidasnémeti 4-0
Mezőkövesd-Zsóry – Encs-Zrínyi 3-4

1. Encs 
2. Mezőkövesd Zsóry 
3. Felsőtelekes 
4. Hidasnémeti 

3. helyért:

Mezőkövesd Zsóry - Kurityán 3-1

1. helyért:

Encs Zrínyi - Bőcs 3-0

Gólkirálynő: Kántor Laura (Mezőkövesd Zsóry) 6 góllal.

A női megyei I. osztályú pontvadászatról, valamint a csapatokról és menetrendjükről bővebb információkat a www.noifutball.5mp.eu honlapon olvashatnak.

Kapcsolódó hírek