Ugrás a tartalomhoz

Illés Dávid lett a tornászbajnok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Két aranyat, közte az összetett győzelemért járó medált is nyert Los Angelesben Illés Dávid, mezőkövesdi tornász.

Júliusban és augusztus elején Los Angelesben rendezték a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokat. A mezőkövesdi Illés Dávid kimagasló teljesítményt nyújtva tornában elnyerte az összetett legjobbjának járó aranyérmet, de korláton is a legfényesebb medált szerezte meg. Ezen kívül nyújtón, gyűrűn és talajon a második, lólengésben pedig a harmadik helyen végzett, ugrásban pedig ötödik lett.
Illés Dávid hatéves kora óta tanul az egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, s tíz éve ismerkedett meg a tornával, de ezen kívül kosárlabdázik is. Egerben a főiskola tornacsarnokában gyakorol, de városunkban is edzett a gimnázium udvarán, illetve a Kavicsos-tónál található szabadtéri kondiparkban.
A kövesdi fiatal 16 napot töltött Los Angelesben, minden nap gyakorolt, s sorra jól vette az akadályokat, míg végül a döntőben is a legjobb formáját tudta mutatni.
– Minden szeren gyakoroltunk Egerben az edzőmmel. A kedvencem a gyűrű, a ló, az ugrás és a talaj. A gyűrű a legerősebb szer, korábban néztem a magyar olimpiai bajnokokat is, gyorsan és szépen csinálták a gyakorlatot. Los Angelesben jól éreztem magam magam, 11 órán át utaztunk. Voltak programok, kötelező vizsgálatok is, de volt egy kis szabadidő is, amikor az óceánnál jártunk. A versenyen izgultam, a talajon második lettem, hosszú volt a program. Utána jött a gyűrű, felhúztuk magunkat, bicska, lábtartás, újra föl, majd egy 24 és leérkezés. A korlát, majd a nyújtó következett, az ugrásban az első gyakorlat nem sikerült, ezért lettem csak ötödik. Fárasztó egy ilyen verseny, kiveszi az erőt -– mondta Illés Dávid, aki szeretne részt venni a 2018-as brazíliai világversenyen is. Hozzátette, Franciaországban is volt egy kosárlabda bajnokságon, két hétig, s másodikok lettek a csapattal.
Dávid egyébként Egerben kertész szakmát szerzett, most végzett, s visszamegy dolgozni. Szeret ültetni, kapálni is.
A sportoló kiutazását támogatta városunk önkormányzata, a Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint magánszemélyek is. Szeretnék segíteni további pályafutását is, Paczók Ernő, a roma önkormányzat elnöke reméli, sikerül további szponzorokat is a fiú mellé állítani.

T. B.

Kapcsolódó hírek