Ugrás a tartalomhoz

Növekszik a vendégforgalom (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Nőtt a vendégek száma városunkban az elmúlt évekhez képest. A Zsóry Gyógy-és Strandfürdő mellett a szálláshelyeken is emelkedett a látogatók száma 2015-ben.

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben nagyszabású fejlesztés zajlik január óta, ennek ellenére Vámos Zoltán fürdővezető kedvező tendenciáról számolt be a látogatói létszám tekintetében.
– A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy áprilisban, júliusban és augusztus első napjaiban a vendégek számában és a forgalomban is sokkal jobb eredményeket értünk el, mint az előző év hasonló időszakában. Emellett a Zsóry fesztivál és az éjszakai fürdőzések szintén sok vendéget vonzottak, illetve vonzanak. Ugyanakkor a többi hónapban a tavalyihoz hasonló volt a látogatók száma ˜– hangsúlyozta Vámos Zoltán, aki elmondta, a Zsóry fesztivál hétvégéjén több mint tizenötezren látogattak a fürdőbe. Hozzátette, hétköznap jellemzően lengyel vendégek látogatják a Zsóryt, viszont hétvégén jelentősen emelkedik a hazai fürdőzők száma. A külföldiek közül kiemelkedő még a szlovák és ukrán vendégek száma, míg a magyarok zömében Budapestről, Pest és Borsod megyéből, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeznek. Kiemelte, hogy összességében több a külföldi látogató a korábbiakhoz képest.


NÉPSZERű SZOLGÁLTATÁSOK

A fürdővezető elmondta, a fiatalok és családok főként az élményelemes, az idősebbek pedig a gyógyvizes medencéket részesítik előnyben. A masszírozást és a tangentoros kezelést igénybe vevők száma jelentősen emelkedett idén. A zenés éjszaki fürdőzés szintén nagy népszerűségnek örvend, amit a főszezonban összesen 6 alkalommal szerveznek meg. Augusztusi várakozásairól elmondta, bízik benne, hogy a főszezon utolsó hónapjában is kedvező lesz az időjárás és sikerül tovább javítani a statisztikát. Ezt erősíthetik majd a fürdő szomszédságában  lévő négycsillagos Pandora Zsóry Apartmanok, melyek már a próbaüzem időszakában vannak és fogadják a vendégeket.
Vámos Zoltán hozzátette, figyelembe véve, hogy a beruházás munkálatai is zajlanak a fürdőben, a főszezont tekintve mintegy 10%-os látogatói létszámemelkedéssel maximálisan elégedett lenne.


SZÁLLÁS ÉS VENDÉGLÁTÁS

A szállás- és vendéglátóhelyek ugyancsak pozitívan értékelik eddig a 2015-ös esztendőt. Tóth Jutka, a Balneo Hotel Zsori Thermal &Wellnes értékesítési igazgatója is elégedett.
– Nagyon jó eredményekről tudok beszámolni, ugyanis a főszezonban és azon kívül is emelkedett a vendégek száma, összességében mintegy 10-15%-kal. Július második felében szinte 100%-os kihasználtsággal működtünk és a foglalások alapján bízunk benne, hogy augusztusban is kb. 80-88%-os kihasználtságot érünk el” – mondta el várakozásait.
A szálloda vendégeinek túlnyomó többségét, hozzávetőleg 75-80%-át magyarok alkotják, míg külföldről elsősorban szlovák, lengyel, osztrák és román állampolgárok érkeznek. A legnépszerűbb szolgáltatások közé tartoznak a medencék és a wellness lehetőségek, valamint a szaunavilág is töretlen népszerűségnek örvend.
Mohácsi Sándor másodmagával három napra érkezett a Balneoba.
– Fejér megyében lakunk és azért választottuk Mezőkövesdet, mert korábban itt még nem jártunk. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdőt, a Matyó Múzeumot, a Jézus Szíve templomot, valamint a Szent László templomot mindenképpen szeretnénk megnézni – mondta el nyaralási terveiről.
– Az elmúlt években folyamatosan nőtt a vendégszámunk, a gazdasági fellendülés itt, és a külföldi vendégeknél is érezhető – ezt már Kovács Béla, a Rozmaringos Vendégház és a Földmíves Gazdaház tulajdonosa mondta el nekünk. Kiemelte, hogy a náluk megszálló magyar vendégek általában 3-4 napot töltenek itt, míg a zömében Lengyelországból érkező külföldiek általában egy hétre érkeznek.

– Az a tapasztalatunk, hogy a vendégeink jellemzően 1-2 napot tartózkodnak a városban, sokat kirándulnak és megnézik a térségben található látnivalókat is – fűzte hozzá. Az augusztus bizakodással tölti el, ugyanis a foglalások alapján gyakorlatilag végig teltházzal üzemelnek majd a vendégházak.


ADATOK

Lázárné Csirmaz Henrietta, a Mezőkövesdi Tourinform Iroda vezetője megerősítette a statisztikák javulását, a mezőkövesdi szálláshelyek és vendéglátóegységek visszajelzései alapján szinte mindenhol emelkedett a városba érkező vendégek száma.
˜– A jó időjárásnak köszönhetően júniustól számítva szinte minden szálláshelyen növekedés tapasztalható. Elsősorban hétvégékre telnek meg vendéglátóhelyek, de az augusztusi foglalások azt mutatják, hogy a nyár utolsó hónapjában is folytatódik ez a pozitív tendencia, a négynapos hétvégén több helyen is teltház lesz. Természetesen az önkormányzat, valamint mi is igyekszünk népszerűsíteni a várost, úgy gondolom, ez is hozzájárul a vendégszám emelkedéséhez” – emelte ki az irodavezető, aki hozzátette, a mezőkövesdi szálláshelyeken 2240 vendégágy van, melynek kb. az 50%-a üdülőházakban, vendégházakban és apartmanokban található. Hotelekben, panziókban 750 ágy áll rendelkezésre, míg a maradék hozzávetőleg 350 ágy ifjúsági kategóriába tartozik, ezeknek a fele egész évben rendelkezésre áll.

B. K.

Kapcsolódó hírek