Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testületi ülés (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Akár 700 ezer forint támogatást is kaphatnak lakásvásárlásra, lakásépítésre a Mezőkövesden letelepedők. Az erről szóló önkormányzati rendeletet városunk képviselő-testülete augusztus 26-i ülésén fogadta el.

Elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester számolt be az elmúlt két hónap történéseiről, majd önkormányzati rendeletek megalkotásáról döntöttek a képviselők. A lakáscélú támogatásokról szóló, idén szeptembertől hatályos önkormányzati rendelet szerint a lakásépítési, lakásvásárlási támogatás vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön formájában nyújtható az igénylőknek. Lakásépítés esetén maximum 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatás és 200 ezer forint kamatmentes kölcsön igényelhető. Lakásvásárlás esetén a vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 200 ezer forint lehet, a kamatmentes kölcsön felső határa pedig félmillió forint. A rászorultságuk függvényében így akár 700 ezer forintot is kaphatnak a városunkban letelepedni akaró fiatalok, akiknek egy éven belül kell felhasználniuk a megítélt támogatást. A kamatmentes kölcsönt 10 év alatt, havi részletekben kell törleszteniük. A támogatás elnyerésének feltétele, hogy a kérelmezőknek legalább három éves munkaviszonnyal kell rendelkezniük, valamint olyan lakás vásárlására fordíthatják a pénzösszeget, amelynek energia hatékonysága az átlagosnál jobb színvonalú. A rendeletben lefektetett harmadik jelentős változtatás, hogy a lakásépítéshez, lakásvásárláshoz igényelhető támogatási összeg 100.000 forinttal növekedett a korábbi lehetőségekhez képest.
A testület megalkotta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló önkormányzati rendeletet. Ennek értelmében az önkormányzat tízezer forint tanszertámogatást nyújt a mezőkövesdi lakhellyel rendelkező és a mezőkövesdi alap- és középfokú oktatási intézményben tanuló diákok számára, amelyet október 10-ig Erzsébet utalványban kapnak meg. A helyi járatos buszbérlet továbbra is ingyenes a tanulóknak.
A város a következő tanévben is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz.
A testület fenntartói hozzájárulását adta ahhoz, hogy a Városi Önkormányzat Rendelőintézetben szüneteltessék a szülészet-nőgyógyászaton korábban működő mozgó szakorvosi szolgálatot. Ahogy az ülésen elhangzott, hogy az országban egyre kevesebb településen működik ez az ellátási forma, és egyre kevesebben igénylik. Jelenleg nincs olyan szakorvos, aki ezt a szolgáltatást biztosítani tudná. Az egészségügyi intézmény szüneteltetési kérését a B-A-Z Megyei Kormányhivatal Mezőkövesdi Járási Hivatalának Népegészségügyi Osztálya jóváhagyta, most a testület az önkormányzat, mint fenntartó nevében hozzájárult a szolgáltatás szüneteltetéséhez.

Módosították a rendelőintézet alapító okiratát is, amelybe beemelték a „Városi Rendelőintézet felújítása Mezőkövesden” című pályázatban szereplő, az intézményben elinduló új ellátási formákat, az otthoni szakápolást és a nappali ellátást.
A grémium elfogadta, hogy az idei közmeghallgatást november 19-én, csütörtökön 17 órától tartsák meg a Közösségi Házban. A rendezvényen dr. Fekete Zoltán polgármester ad tájékoztatást az önkormányzat elmúlt egy évben végzett munkájáról és a további tervekről, de várják a lakossági indítványokat, véleményeket, javaslatokat is.
A testület önkormányzati ingatlanok sorsáról is határozott, két bérlakás szerződésének további egy évvel történő meghosszabbításáról döntöttek.
A napirendek között szerepelt a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal, valamint az érintett önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények együttműködési megállapodásának megkötése is. A Közös Önkormányzati Hivatal és Mezőkövesdi Városgondnokság, Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde, valamint Városi Önkormányzat Rendelőintézete között hozzák létre ezt a megállapodást. A hivatal látja el az intézmények gazdálkodási feladatait, s dönt az azzal kapcsolatos munkamegosztásról és az előirányzatokról.
A városatyák a Zsóry-fürdő városrész 7171/4 helyrajzi szám alatt lévő közterület elnevezéséről is határoztak. Az ott található üdülőházak pontos megközelítése, és az üdülővendégek tájékozódása szempontjából is igényként jelent meg az érintett szakasz elnevezése, amely a testület döntése alapján a Pandora utca nevet kapta.
A grémium további egymillió forint támogatást szavazott meg a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság részére, hogy továbbra is fokozott rendőri jelenlétet biztosítsanak a Hősök terén, valamint a Szent László téren.
Elfogadták az 1956. október 23-i Forradalom és Szabadságharc 59. évfordulóján szervezendő ünnepség programját. Az esemény ünnepi szónokának Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, térségünk országgyűlési képviselőjét kérik fel. A műsorról idén a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola diákjai és pedagógusai gondoskodnak.
A nyílt ülés zárásaként a korábban a Mátyás király úton a gimnázium, valamint a Bárdos Lajos Tagiskola előtt kiépített „living road” útfelület további bővítését is megszavazták. Ilyen speciális, a gépjárművek lassulását segítő burkolat lesz a Mátyás király úton a régi posta előtt, valamint a Szent István Katolikus Általános Iskola Egri út felőli bejáratánál. A burkolatok építésének költsége nettó 4,16 millió forint.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek