Ugrás a tartalomhoz

Megújult környezetben kezdik a tanévet (videóval)

A gimnáziumban a sportöltözőket, a Széchenyi Szakképzőben a vizesblokkokat, a Szent István általános iskolában a termek padlóit újították föl nyáron.

Nem csak a pedagógusok készültek a tanévre, a fenntartók a gimnáziumban és az egyházi intézményeiben is végeztettek felújításokat a nyár folyamán. A Szent István Katolikus Általános Iskolában festés zajlott, valamint az udvaron a szülők adományaiból egy egymillió forint értékű fitneszparkot is kialakítottak, segítve ezzel a mindennapos testnevelés órákat.
Nyeste István, a Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatója kifejtette, az épület felső szintjének termeiben parkettát csiszoltak, két helyiségben pedig ki is cserélték a padló burkolatát, a felújításokra 3,5 millió forintot költöttek.
A Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola a tavalyi év folyamán kívülről teljesen megújult, így most bent dolgoztak a mesterek. Csirmaz István igazgató elmondta, az első emeleti vizesblokkokat, illetve az öltözőket újították föl, remélik, jövőre a második emeleti mosdók átalakítására is lesz pénz.
A Szent László Gimnáziumban az udvaron is voltak változások, köszönhetően az ott épülő napelemes rendszernek, de bent is folytak munkák. Juhász Jánosné, az intézmény igazgatója elsorolta: a tavaly végzett osztályok termeit újították föl a nyár folyamán, de a vizesblokkokat, illetve a tornaterem melletti fiú öltözőket is újjá varázsolták.
A város az általános iskolák felújítására 1,2 millió, a kollégiuméra 2,1 millió, a gimnáziuméra 4,3 millió forintot költött.

T. B.

Kapcsolódó hírek