Ugrás a tartalomhoz

Gólzáporos hazai siker (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 4-2 (1-1)

Gólzáporos összecsapáson, megérdemelt győzelmet aratott városunk felnőtt csapata az élvonalban szereplő DVTK ellen. Együttesünk szép sikerrel hangolt a csákvári felsőházi rangadóra.

Természetesen a válogatott hét szünetében sem pihennek labdarúgóink, Bajzáték szeptember 4-én, az OTP Bank Ligában 9. helyen álló Diósgyőr ellen léptek pályára.
A jó iramú és küzdelmes edzőmeccsen Grumic találatával már a 8. percben vezetést szereztek a vendégek. A támadó egy szép akció végén, éles szögből vette be a kövesdi kaput. Ezt követően kiegyenlített játék folyt a pályán. Együttesünk több kimaradt lehetőség után a 42. percben egyenlített, Máté szépségdíjas szabadrúgásgóljával. A rutinos csatár a 16-os bal sarkáról tüzelt a rövid felsőbe. Bősz ugyan hozzáért, de csak beljebb segítette a labdát.
A szünetben mindkét vezetőedző pályára küldte a kispadon helyet foglalókat. Az 50. percben Heffler beadását Rácz értékesítette, így csapatunk gyorsan megfordította az állást és előnybe került. A DVTK azonban magához ragadta a kezdeményezést és néhány perccel később egyenlített. Bognár szögletét követően Csicsvári maradt egyedül a hosszú oldalon és a fiatal játékos közelről a kapu közepébe helyezett. Egy perccel később Polényi robogott el a jobb szélen, remek beadását a középen berobbanó Harsányi bombázta a léc alá. A mérkőzés a 77. percben dőlt el, ekkor Bognár adta el a labdát a diósgyőri térfélen, Bajzát pedig remekül tálalt Molnár elé, aki 17 méterről kapásból a léc alá tüzelt. A vendégek legnagyobb helyzetét Takács puskázta el a 88. percben, miután óriási helyzetben a kapufát találta el.


Felsőházi rangadó

Együttesünk legközelebb a 4. helyezett Csákvár vendégeként lép majd pályára a Merkantil Bank Liga 6. fordulójában. A bajnoki összecsapás szeptember 12-én, szombaton 19 órakor kezdődik a Csákvári Sporttelepen.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 4-2 (1-1)
Mezőkövesd, 300 néző. Játékvezető: Nagy Róbert (Márkus Tamás, Demeter János).
Mezőkövesd 1. félidő: Ribánszki – Nagy J., Devecseri, Dvorschák, Engel, Takács P., Tajthy, Tóth L., Tamási, Heffler, Máté. Vezetőedző: Benczés Miklós.
Mezőkövesd 2. félidő: Ribánszki (Vasas, 82.) – Polényi, Nánási, Fótyik, Engel – Szeles – Molnár G., Rácz, Tamási, Harsányi – Bajzát. Vezetőedző: Benczés Miklós.
DVTK 1. félidő: Bősz – Eperjesi, Lipták, Tamás, Németh M. – Egerszegi, – Bacsa, Bognár I., Grumiæ, Boros – Novothny. Vezetőedző: Bekő Balázs.
DVTK 2. félidő: Egyed – Eperjesi, Kovács ., Csicsvári, Németh M. – Halmai (Kövér, 50.), Egerszegi – Bacsa, Bognár, Nemes – Takács T. Vezetőedző: Bekő Balázs.

Gólszerző: Máté (40.p), Rácz (50.p), Harsányi (64.p), Molnár (77.p), illetve Grumiæ (7.p), Csicsvári (62.p)

B. K.

Kapcsolódó hírek