Ugrás a tartalomhoz

Korszerűbb és modernebb egészségügy (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több mint 700 millió forintból újult meg a Városi Rendelőintézet Mezőkövesden. A beruházás révén nemcsak az épület bővült ki és újult meg teljes mértékig, hanem új eszközöket is kapott az intézmény. Az elkészült beruházást szeptember 4-én adták át hivatalosan.

A „Városi Rendelőintézet felújítása Mezőkövesden” című ÉMOP-4.1.1/B-12-2013-0001 azonosító számú pályázaton 600 millió forint támogatást nyert el Mezőkövesd Város Önkormányzata az egészségügyi intézmény korszerűsítésére, a fennmaradó összeget az önkormányzat saját forrásként biztosította.
Az átadó ünnepségen elején dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt.
– Azon túlmenően, hogy egy épületet tudtunk felújítani, a jelentősége ennél sokkal nagyobb, példaértékű összefogás áll mögötte. A rendelőintézet 48 ezer ember egészségügyi szakellátásáért felel Mezőkövesden és a mezőkövesdi járásban, melyre több mint 720 millió forint forrást tudtunk fordítani, ez példa nélküli – mondta el a polgármester.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője beszédében a fejlesztés térségi szerepét, fontosságát emelte ki.
– Körülbelül 40 éve épült a rendelőintézet, és azóta nem volt felújítva. Növekedett az intézmény alapterülete, egy új tetőtér épült, megújultak a lépcsők, a nyílászárók. Azonban a legfontosabb, hogy 150 millió forint értékben eszközöket is kapott a rendelőintézet, így minőségileg jobb szolgáltatást tudnak végezni. Régóta várta már ezt a város, a járás, nagyon örülök neki, hogy ezt is sikerült megvalósítania a településnek – emelte ki Tállai András.
Az építkezés menetét, tartalmát ifj. Szilvási András, a kivitelező Szilvási Építő Kft. ügyvezetője mutatta be a jelenlévőknek.  A pályázati forrásból a rendelőben megtörtént az épület homlokzatának felújítása, hőszigetelése, a helyiségek átalakítása, bővítése és kicserélték a nyílászárókat, valamint az épület energetikai, gépészeti rendszere is megújult.
A korábbi lapos tetőre új magas tetőt építettek.  Az így kialakult padlástéren irodákat, tárgyalót, vizesblokkokat alakítottak ki. A földszinten öltözőket, baba-mama pelenkázót hoztak létre.
A rendelőintézet előtt és udvarán összesen 40 férőhelyes parkolót is kialakítottak, illetve rendezték a zöldfelületet.
– Az épület megújításán túl nagy öröm számunkra, hogy az intézet egyebek mellett egy modern laborautomatával, két nagy értékű ultrahang-készülékkel és egy gasztroenterológiai vizsgálótoronnyal gazdagodott. A projekt keretében olyan nappali ellátási formák is elérhetőek már a rendelőintézetben, amelyek eddig csak kórházban végezhető ellátások voltak. Ilyen a keringési betegek kezelésénél alkalmazott úgynevezett infúziós terápia, a kibővített fizikoterápiás ellátás és a házi betegellátás. Ezúton szeretném megköszönni az intézmény minden dolgozójának a beruházás idején nyújtott türelmét, támogatását és segítségét – mondta el dr. Tóth József, a Városi Rendelőintézet orvos-igazgatója.
A beszédeket követően Tállai András, dr. Fekete Zoltán, dr. Tóth József és ifj. Szilvási András ünnepélyes szalagátvágással hivatalosan is átadta az elkészült beruházást, amelyet ezt követően dr. Berkes László pápai prelátus megáldott. Az esemény zárásaként a meghívottak megtekintették a megújult épületet.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek