Ugrás a tartalomhoz

Halló, még itt vagyok (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Tizenhat nyugdíjas klub összesen harminc műsorszámmal mutatkozott be a 15. alkalommal megrendezett Halló, még itt vagyok elnevezésű, megyei nyugdíjas klubok találkozón.

Az eseményt szeptember 15-én rendezték meg a mezőkövesdi Közösségi Házban. A résztvevőket dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere köszöntötte. A rendezvény célja az idősek összetartása, hogy legalább egy évben egyszer együtt lehetnek.
A találkozón a házigazda Matyó Nagymama Klub két műsorszámmal, egy holland és egy spanyol tánccal mutatkozott be. Rajtuk kívül Gelejről, Pencről, Egerből, Tibolddaróc, Miskolcról, Boldogkőváraljáról, Tardról is érkeztek fellépők, akik változatosa műsort mutattak be. A műsorszámok között volt például vers, ének, cigánytánc, de csárdás is. A kulturális program zárásaként a résztvevők közösen elénekelték a „Szeressük egymást gyerekek” című dalt, majd ebéddel és közös nótázással ért véget az egész napos program.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek