Ugrás a tartalomhoz

Nyugatra került az MTK

Mezőkövesd hírei

 Kialakították az Ness Hungary NB II-es labdarúgó bajnokság Keleti és Nyugati csoportjának mezőnyét a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Az MLSZ versenybizottságának döntése értelmében az MTK Budapest gárdája a Nyugati csoportba nyert besorolást. 

Eldőlt, hogy jövőre is 32 csapat indul a honi másodosztályú pontvadászat küzdelmeiben. A csoportok beosztásának egyik nagy kérdése az volt, hogy az NB I-ből kiesett, de a bajnoki címre nagy eséllyel pályázó MTK melyik csoportba kerül. A versenybizottság döntésének értelmében a fővárosi kék-fehér gárda a Nyugati csoportban küzdhet meg a feljutásért. Az élvonalból kiesett Szolnok Keletre került, illetve új, vagy újonc csapatként a tavaly Nyugaton szereplő Budapest Honvéd tartalékcsapata, a Makó jogán induló Szeged és az NB III Mátra csoportjában bajnoki címet szerző Egri FC vesz részt a Keleti csoportban. A pontvadászat augusztus 20-án kezdődik, a bajnokság sorsolását később készítik el az illetékesek.

 

 

NB II 2011–2012

KELETI CSOPORT

Békéscsaba
a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett csapat
Ceglédi VSE
Dunakanyar-Vác
DVSC II
Egri FC
Bp. Honvéd II
Kazincbarcika
Szeged 2011 (a Makó FC jogán)
Mezőkövesdi Zsóry
Nyíregyháza
Orosháza
REAC
Szolnoki MÁV
Újpest B
Vecsés

NYUGATI CSOPORT

Bajai LSE
BKV Előre
Budaörsi SC
Dunaújváros Pálhalma ASE
FC Ajka
Videoton-PFLA
FTC II.
Kozármisleny
Gyirmót
Győri ETO II
MTK Budapest
Paks II
Soproni VSE
SZTK-Erima
Tatabánya
Veszprém

Kapcsolódó hírek