Ugrás a tartalomhoz

Fő a biztonság (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A közterületi járőrözés a rendőrkapitányság alapfeladatai közé tartozik, amely jelentősen növeli a lakosok biztonságérzetét. Városunk képviselő-testülete 1 millió Ft-ot szavazott meg augusztusi ülésén a feladat ellátására.

Városunkban a település adottságaiból és a szolgálatot teljesítők létszámából adódóan döntő részben gépjárművel végzik a feladatot a rendőrök, ugyanakkor gyalogos és kerékpáros szolgálatot is teljesítenek. A gyalogos járőrszolgálat teljesítését a közterület-felügyelet és a Mezőkövesdi Polgárőr Egyesület tagjaival, illetve más szakhatóságok munkatársaival közösen látják el.
„Tavaly elsősorban hétköznapokon esténként a Közterület-felügyelet munkatársaival végeztük a gyalogos járőrszolgálatot a főtéren, míg pénteken és szombaton késő estétől a kora reggeli órákig rendőrökkel ellenőriztük főleg a város frekventált szórakozó helyeinek környékét”– emelte ki Hornyák Attila, rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetője.
Az úgynevezett posztos rendőri szolgálat keretében két rendőr ügyel a főutca és a diszkó környezetének rendjére. A nyári időszakban a Kavicsos-tó és Szabadidőpark területét, kiemelten a játszótér környékét ellenőrizték. Ezt a területet szintén a polgárőrökkel és a közterület-felügyelőkkel közösen figyelték. Itt a város több pontjához hasonlóan térfigyelő kamerát is telepítettek, amely megkönnyíti a szabadidőpark ellenőrzését.
„A gyalogos szolgálat elsősorban akkor indokolt, ha elszaporodnak bizonyos jogsértések, illetve ha a lakosság biztonságérzetét zavaró cselekmények történnek” – emelte ki Hornyák Attila.
Hozzátette, a nyári időszakban gyakran vannak városi és magán kezdeményezésű rendezvények a Szabadidőparkban, egyebek mellett ezért is nagyon fontos a terület ellenőrzése.


Milliós önkormányzati támogatás

A Közrendvédelmi Osztály vezetője hangsúlyozta, hogy az önkormányzat, a képviselő-testület valamint a rendőrkapitányság között hosszú évek óta példás, és szoros az együttműködés. Ennek újabb bizonyítékát jelenti, hogy városunk képviselő-testülete 1 millió Ft támogatást szavazott meg a rendvédelmi szervezetnek az augusztusi ülésen.
Hornyák Attila elmondta, hogy a tavalyi keretből a különböző városi rendezvények biztosítása mellett a munkaidőn kívüli gyalogos járőrszolgálat biztosítására, valamint a tavasszal beindult kerékpáros járőrözés költségeinek finanszírozására fordították a pénzt. Idén is ezeknek a feladatoknak az ellátást biztosítják majd a támogatásból. Hozzátette, a gyalogos és a kerékpáros járőrözések a lakossági visszajelzések alapján egyértelműen pozitívak. Egy gyalogos vagy kerékpáros járőrszolgálat sokkal közvetlenebb, hiszen könnyebben lehetőség nyílik a személyes kapcsolatfelvételre.
A kerékpáros szolgálat a nyári idegenforgalmi időszakban főként a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő üdülőterületét érintette. A tapasztalatok a fürdőben és az üdülőövezetben egyaránt javuló tendenciát mutatnak.
„A Zsóry fürdőben az elmúlt időszakban nem történtek olyan súlyos bűncselekmények, vagy jogsértések, amelyek zavarhatnák a nyaralók nyugalmát és esetleg elrettenthetnék őket a fürdő látogatásától” – hangsúlyozta az osztályvezető.

Hornyák Attila végezetül elmondta, a posztos rendőri és a kerékpáros szolgálatot mindaddig fent fogják tartani, amíg arra szükség lesz. Hozzátette, a járőrözések nem csak a bűnesetek felderítésében, a megelőzésben is komoly szerepet játszanak.

B.K.

Kapcsolódó hírek