Ugrás a tartalomhoz

Lengyelországban járt Mezőkövesd Város Fúvószenekara és a Twister Mazsorettcsoport

Mezőkövesd hírei

2015. július 17. és 20. között néhány napot a lengyelországi Mszana Dolnában töltött Mezőkövesd Város Fúvószenekara és a Twister mazsorettcsoport. Az utazás célja a helyi, önkéntes tűzoltózenekar által szervezett nemzetközi fesztiválon való szereplés volt.

Csütörtökön este fél kilenckor indult az autóbusz harmincnégy zenekari taggal és tizenkét mazsorettel. A 342 kilométeres távolságot néhány rövid megállót útba ejtve hajnal fél háromra sikerült teljesíteni. A fesztivált szervező zenekar vezetője, Peter Rataj péntek hajnalban várta csoportunkat a szálláson.

A pénteki és szombati napon a helyi zenekar tagjaival kirándultunk a környéken.

A péntek délben indultunk egy különleges tutajos túrára, a Dunajec folyóhoz. Vízre szállás előtt a zenekar három trombitása, Benke Ádám, Ficzere Tamás és Vanyó János bűvölte el alkalmi trombitajátékkal a várakozó utasokat. Egy-egy tutajon tizenkét utas és két tutajos foglalt helyet. A folyó mellett található Lengyelország leghíresebb hegyvonulata, a Pieniny. A Czorsztyni és Szczawnica települések közötti folyószakasz mellett a legnagyobb magaslat a Három koronás csúcs, 982 m magas. Tutajozás közben igazi hegyi vihar vonult el fölöttünk, villámok cikáztak, zuhogott az eső, majd kisütött a nap. Mire a 18 kilométeres távot két és fél óra megtettük, a ruhánk is megszáradt.
A szállásra visszaérve bőséges vacsorát kaptunk.  Este városnéző séta során fúvóshangszerek hangját követve találtunk rá vendéglátóink próbahelyiségére, akik éppen a fesztivál műsorszámait játszották. Egy szám erejéig belehallgattuk a próbába. Csodálkozva láttuk, hogy  a tűzoltózenekar kétharmada  lány! Késő este grillparty keretében folytattuk az ismerkedést a helyi zenekari tagokkal és egy étel specialitással, a kiskaval, ami véres hurka alufóliában sütve.

Szombati napon Krakkóba kirándultunk. Az óváros főterén különleges hangulatba csöppentünk. A Posztócsarnok gyönyörű reneszánsz épületét megpillantva, díszített lovashintók között sétálva az utcán gitározó művész zenéje messzire hallatszott. Rövid városismertető után bementünk a Posztócsarnokba, majd megnéztük a tér sarkán lévő Mária templomot. A Mária templom 81 méter magas őrtornyából a történelmi események emlékezetére óránként trombitaszó csendül fel, ezt is volt szerencsék meghallani. A templom tizenhárom méter magas szárnyas oltárát nyitott állapotában tekinthettük meg. A városi séta során megcsodáltuk az utcai szobroknak tűnő embereket, akik különleges ruhákban vagy pózban próbálják adakozásra bírni a nézelődőket. Majd átsétáltunk a Flórián kapu alatt, ami az egykori középkori városfal legszebb, egyetlen megmaradt kapuja. A lengyel királyok koronázásakor a díszmenet ezen a kapun lépett a városba, és a főtéren keresztül vonult a Wawel-dombon épült várnegyedbe. A királyi palota udvarán idegenvezetőnk elmondta, hogy a Wawel 1038-1609-ig volt a lengyel királyok székhelye. A székesegyház koronázási és temetkezési emlékhely, itt nyugszik többek között Báthory István erdélyi fejedelem. A palotát reneszánsz stílusban építették. A palota vízköpői sárkány formájúak. A Wawel legendája szerint a domb belsejében egy sárkány élt, aki a környék jószágait és szűz lányait pusztította. A király felajánlotta fele birodalmát és lánya kezét annak, aki a várost megszabadítja a sárkánytól. Egy cipész fia cselt eszelt ki. Báránybőrbe ként varrt, majd a sárkány barlangjához állította. A mohó sárkány megette a bárányt, majd amikor a kén égetni kezdte a gyomrát, lement a Visztula folyóhoz inni, és – felrobbant. A legenda után a sárkány lett Krakkó jelképe. A városnézést követően egy kellemes ebédet kaptunk a tiszti kaszinóban. Rövid szabadprogram után újabb produkcióra készültek trombitásaink. Aznap esküvő volt a kaszinóban, és a bevonuló ifjú párt lepték meg egy fanfárral. A szombati estén közös próbát tartott a zenekar és a mazsorettcsoport szállásunkon, amit a hotel vendégei örömmel néztek, hallgattak.

Vasárnap a fesztivál napja volt. Délben a főtéren a zenekar indulókkal, a mazsorettek tánccal szórakoztatták a templomból kijövő embereket. Közel egyórás pihenőt töltöttünk a tűzoltóság épületében, ahol az önkéntes tűzoltó zenekar és a hivatásos tűzoltóság történelmével, ruházatával ismerkedtünk. A mezőkövesdi zenekar tagjai között hivatásos tűzoltó is van, Kollár Tibor, aki szakmai szemmel tekinthette meg a lengyel tűzoltóság állományát. A pihenő után másfél kilométeres menet következett a vendéglátók részvételével. A menet első részének megtétele után még három fellépő csoport (szlovák és lengyel zenekar) csatlakozott az újabb menethez. A menet célja a helyi stadion volt. A hőmérséklet vendégeket és helyieket egyaránt megpróbált, kb. 38 fokban kellett táncolni és menetelni. A zenekarok a stadionban egyórás műsorral szórakoztatták a nézőket. A mezőkövesdiek műsorára nagy létszámú hallgatóság gyűlt össze. A zenekar két új számmal készült erre a műsorra: az Újvilág szimfóniával és a Reflections of this Time művekkel. Elhangzott továbbá Just a Gigolo, Samba for Band, Latin Gold, Honvéd Banda, Les Humphries, Thriller, Boogie Forever és a C-moll csárdás. A mazsorettek bottal, pomponnal és zászlóval táncoltak. A nézők között megjelent a krakkói fúvószenekar vezetője, aki gratulált a műsorhoz, és jelezte, hogy jövőre szívesen látnák a zenekart és a mazsoretteket a fesztiváljukon.

A vacsoránál megköszöntük a vendéglátónknak, Mireknek, a meghívást és a rendkívüli vendéglátást. A zárszó az volt: Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát! Reméljük, alkalmunk lesz újból találkozni lengyel barátainkkal!

A zenekar és mazsorett csoport életében, a szereplések, különösen a külföldi nemzetközi fesztiválokon való részvétel nagy jelentőségűek több szempontból is. Itt összegződik az elvégzett munka, a próbákra járás hétköznapja itt válik ünnepnapokká. A szakmai vezetők leszűrhették munkájuk eredményét és új utakat jelölhetnek ki a fejlődés érdekében. A zene és tánc legfőbb doppingszere a siker. Ez jelentkezett olyan formában, hogy a bemutató szereplésünk után két meghívást is kaptunk 2016. évre Lengyelországba, amit nagy örömmel vettünk.
A fesztivál ideje alatt lehetőségünk volt a házigazda fúvószenekarral megismerkedni,  a zene és az angol nyelv segítségével, amely felemelő és maradandó élményt jelentett mindenki számára.
A műfajnak amit mi képviselünk csak pozitív hozadéka van. Tagjaink szívesen, felszabadult érzésekkel vesznek rész a közösségi alkotó munkában, Egy ilyen fesztiválon képviselik magukat, Mezőkövesd városát, örömet szerezve maguk és a közönség számára.

Köszönetünket fejezzük ki  támogatóinknak, akik adományukkal hozzájárultak a  lengyelországi utazás költséginek finanszírozásához:
Mezőkövesd Város Önkormányzata
Mezőkövesdi VG Zrt.
Matyó Agrártrermelő Zrt.
Danamid Kft.
Polimozaik Bt.
Hajnal Hotel
Almási Ipari és Kereskedelmi Kft.
Gráf Állványzat Kft.

Zsigáné Mezei Mária

Kapcsolódó hírek