Ugrás a tartalomhoz

Jó hangulat, remek koncertek (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Második alkalommal szervezték meg a Mezőkövesdi Slam Poetry Estet városunkban. A jó hangulatú rendezvényen 9 versenyző vett részt, majd a Hősök és a mezőkövesdi Funktasztikus lépett színpadra.

A Slam Poetry egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is, a különleges műfaj legjobbjai országos bajnokságon is összemérik tudásukat. A kövesdi versenyt a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. szervezte.  Az eseménynek a Boomerang Billiárd Szalon adott otthont október 9-én.


Színvonalas verseny

A kövesdi versenyen a résztvevőknek először "A civilízáció mellékhatásai" témát kellett saját kútfőből rímes-verses formába önteniük. A résztvevők természetesen a közélet, a család, az erkölcs mellett, hétköznapi és társadalmi problémákat feszegettek, hol vicces, hol tanulságos formába foglalták gondolataikat. Ötletes és szókimondó alkotások születtek. A zsűri döntése alapján az első öt helyezett folytathatta szereplését a második fordulóban. Itt a fiatalok egy szabadon választott, szintén saját szerzeményt adtak elő.
A verseny végig remek hangulatban zajlott, az indulók egytől-egyig nagyszerű produkciókkal szórakoztatták a közönséget. A színvonalas viadalt Bájer Máté nyerte meg. Az ezüstérmet a mezőkövesdi Vicze-Máthé Gyula érdemelte ki, míg a harmadik helyen Zoller Fruzsina végzett. A dobogós helyen zárók egy-egy könyvet vehettek át teljesítményük jutalmaként.


Pörgős koncertek

A verseny után két könnyűzenei koncertet láthattak a rajongók. Elsőként a Hősök léptek színpadra. A magyar hip-hop, rap formáció közel másfél évtizede, 2001-ben alakult, azóta több saját lemez, és szólóalbum jelent meg, melyből egyórás ízelítőt adtak a jelenlévőknek.
A kiváló hangulatú, lendületes koncert után a rap műfaj koronázatlan mezőkövesdi királya, Funktasztikus lépett közönség elé. Csató Adorján ezúttal is nevéhez méltó, fantasztikus produkcióval rukkolt elő, rajongói vele együtt énekelték és táncolták végig a több mint félórás koncertet.

B.K.

Kapcsolódó hírek