Ugrás a tartalomhoz

Mazsorett fesztivál és Jazz est

Mezőkövesd hírei

19. alkalommal rendezték meg a Fúvószenekarok és Mazsorett Csoportok Nemzetközi Fesztiválját július 8-10. között.

A háromnapos rendezvény nyitónapján Jazz esttel várták a zenekedvelőket. A főtéren felállított színpadon elsőként a Lengyelországból érkező Debiensko Fúvószenekar lépett színpadra és varázsolt fergeteges hangulatot. A lengyel zenészek után a Gundel Művészeti Díjas Jambalaya zenekar szórakoztatta a közönséget. Az estét a budapesti, Csepregi Gyula, Rátonyi Róbert, Takács Donát és Horváth Zoltán alkotta Dreamtears zenekar hangulatos koncertje zárta. 

A Fesztivál második napjának délelőttjén a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben mutatkoztak be a mazsorettesek és a fúvósok. 
Külföldről három országból, Lengyelországból, Erdélyből és Taiwanról érkeztek fellépők. Magyarországról a hazai táncosok és fúvósok mellett Hajdúböszörményből, Szihalomról, Mezőcsátról, Sátoraljaújhelyről, Gödről, valamint Balmazújvárosból érkeztek fellépők. 
A fellépőkkel legközelebb a sportcsarnok előtti téren találkozhattak az érdeklődők, ahol ismét bemutatkozhattak a résztvevő csapatok. A fesztivál harmadik napján szintén a gyógyvízéről híres fürdőben léptek fel először a táncosok és fúvósok. Ezt követően rendezték meg a Mazsorett Szépe választást, amelyre idén 13 mazsorettes nevezett. A zsűri által felállított sorrend alapján az első nyolc helyezettet díjazták. A nyerteseket az esti gálaműsor során vehették át az értékes ajándékokat. Fodor Luca, a Mezőkövesdi Mazsorett Csoport táncosa lett a verseny első helyezettje. 
A fesztivál programja 17 órakor a fúvószenekarok és Mazsorett csoportok felvonulásával folytatódott. 
A felvonulás után az ünnepi gálaműsor elején dr. Hajdu András alpolgármester mondott köszöntőt. Az ünnepségen Dohos László a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke is köszöntötte a jelenlévőket, a fellépőket. A bevezető gondolatok után oklevéllel, emléklappal köszönték meg a résztvevő csoportok vezetőinek a fesztiválon való fellépést. Az ajándékokat Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára adta át a csapatok vezetőinek. 
A lányok mellett különböző kategóriákban díjazták a fúvószenekarokat is. A Fesztivál legjobb karmestere címet idén Panyi Zoltán, a Mezőkövesdi Fúvószenekar vezetője kapta meg. 
Az eredményhirdetés után a fesztivál mind a 10 fúvós- és mazsorettcsoportja újra színpadra lépett a népes közönség előtt. 
A fesztivál zárásaként a fúvószenekarok közös produkcióját hallgathatták meg a műfaj kedvelői. 

Kapcsolódó hírek