Ugrás a tartalomhoz

Tanoda Tiszalúcon (hirdetés)

Mezőkövesd hírei

Európai uniós forrásból valósították meg az általános iskolás, gyengébb teljesítő gyermekek délutáni tanítását, felzárkózását Tiszalúcon.

A TÁMOP-3.3.9.C-12-2012-0155 azonosító számú, „Luczoda Tanoda” című pályázaton a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Csobádi Tagszervezete 30 millió forintot nyert el a projekt megvalósítására. A projekt 100%-os támogatottságú, így a Tagszervezet részéről nem igényelt önrész biztosítást.
A szervezet Tiszalúcon karolta fel a nehéz körülmények között élő, gyengébben teljesítő gyerekeket, akik számára délutáni foglalkozásokat szerveztek, ahol játékos formában fejleszthették képességeiket. Emellett a pályázat keretében többször kirándulást is szerveztek, hogy a kellemes időtöltés mellett megismerjék a természetet, közösen játszanak.
A projekt célja, hogy lehetőséget biztosítson az iskolában gyengébben teljesítő iskolások számára a felzárkózásra, arra, hogy továbbtanulhassanak valamilyen középfokú intézményben.
A program október 31-ével véget ért, de a szervezet szeretné legközelebb is beadni az erre vonatkozó pályázatát, hogy a jövőben is biztosítani tudják ezt a lehetőséget a gyerekeknek.

Kapcsolódó hírek