Ugrás a tartalomhoz

Megy a szekér itthon (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK 22-19 (10-8)

Ismét győzött hazai pályán városunk első osztályú felnőtt csapata a bajnokságban. Skaliczki László tanítványai teljesen megérdemelten nyertek a masszív hajdúsági gárda ellen.

Az NB I-es kézilabda bajnokságban a 10. mérkőzésüket játszották le kézilabdázóink október 24-én, Benisék a 7. helyezett Balmazújvárost látták vendégül a szomszédvári presztízsrangadón. Együttesünk hazai pályán különösen jól szerepel az ősszel. Hollóék a Komló, valamint a PLER legyőzése mellett a 2. helyen álló Tatabányától is pontot raboltak, ráadásul a listavezető Szegedet is alaposan megszorongatták, így kézilabdázóink a Balmazújváros elleni rangadót is bizakodva várhatták.


Kiváló hajrá

A találkozót a vendégek kezdték jobban, az MKC nehezen lendült játékba. Az első percek után mindkét csapat zártan és fegyelmezetten védekezett, ennek eredményeként a felek csak elvétve tudtak a kapuba találni. A látogatók jó kezdésüknek köszönhetően sokáig őrizgették 1-2 gólos fórjukat és negyedóra után 5-3-ra vezettek. A helyzet a folytatásban sem változott, stabil védekezés és visszafogott támadójáték jellemezte a csapatok produkcióját, így az utolsó 5 perc 8-5-ös újvárosi vezetésnél kezdődhetett meg. Ekkor viszont Antal és Csirics vezérletével együttesünk megtalálta a rést a hajdúságiak pajzsán és 5 perc alatt annyi kövesdi gól született, mint előtte 25 perc alatt. Miután az MKC hátul hiba nélkül védekezett, Trivkovicsék kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre.


Taktikus játék

A vendégek fordulás után egy 3-0-ás szériával válaszoltak az MKC remek hajrájára, csapatunk első találatára közel 10 percet kellett várni, a jeget Szepesi törte meg. A középső 10 percben viszont ismét fordult a kocka, együttesünk futószalagon vezette a szebbnél-szebb akciókat és ami még ennél is fontosabb, Hajduék a támadásokat eredményesen fejezték be. A Skaliczki fiúk 12-11-es vezetés újvárosi vezetést követőn ismét kivágtak egy 5-0-ás szériát és negyedórával a meccs vége előtt 16-12-re vezettek. Csapatunk a hátralévő időben taktikusan játszott és nem adott esélyt arra Baldáéknak, hogy pontot szerezzenek Mezőkövesden. Az MKC nagy küzdelemben, főként kiváló védekezésének köszönhetően teljesen megérdemelten tartotta itthon a győzelemért járó pontokat.
Csapatunk 10 mérkőzés után a 8. helyen áll a tabellán 8 ponttal. A mezőny nagyon szoros, hiszen a 6. helyezett Cegléd 9 egységet szerzett, míg együttesünk mögött három csapat, a Gyöngyös, az Orosháza és az Eger is 7-7 pontot szorgoskodott össze az eddig lejátszott meccseken.


Két meccs a héten

Kézilabdázóink ezen a héten két bajnoki mérkőzést fognak lejátszani. Liszkaiék elsőként Ceglédre látogatnak, a találkozó október 28-án, szerdán 18 órakor kezdődik. Csapatunk ezután az Orosházát látja majd vendégül Mezőkövesden, október 31-én, szombaton szintén 18 órától.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – Kőnig-Trade Balmazújváros 22–19 (10–8)
Mezőkövesd, 850 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
MKC: Volarevics – Szepesi 6 (2), Hajdu G. 4, Antal Sz. 3, Radnics 2, Grünfelder, Benis 2. Csere: Holló B., Liszkai (kapusok), Kovács P., Füstös 1, Kiss R., Trivkovics 1, Csirics 3. Edző: Skaliczki László
Balmaz: Paul – Balda 3, Oláh G. 2 (1), Hanták 2, Simovics, Balázs S. 3, Kekezovity 2. Csere: Pajkó (k), Morva, Korsós, Lazics 5, Temesvári 2, Tomics, István P. Edző: Füzesi Ferenc
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1


Kapcsolódó hírek