
Tizenhat ingatlantulajdonost díjaztak a „Tiszta udvar, rendes ház” városszépítő program keretében, melyre 8 körzetből összesen 108 portát neveztek be.
Városunk képviselő-testülete 2011-ben döntött a program újraindításáról, azóta minden évben díjazzák a legszebb mezőkövesdi ingatlanokat. A jelöltek szakértői bizottság ajánlásával, vagy jelentkezés alapján kerülhettek be a versenyre.
A Bíráló Bizottság tagjai szeptemberben járták végig az ingatlanokat és a ház ápoltsága, az udvar rendezettsége és összhangja, a telek virágosítása, valamint a közterületi rész rendezettsége alapján pontozták azokat. Végül körzetenként két, azaz összesen tizenhat ingatlan tulajdonosa kapott elismerést.
RENDEZETT VÁROS Az eredményhirdetésen dr. Fekete Zoltán polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat idén mintegy 100 millió Ft-ot fordított a település szépítésére, egyebek mellett a parkok és közterületek virágosítására. A városvezető köszönetet mondott a résztvevőknek, akik a portájuk és a hozzá tartozó közterület szépítésével jelentős mértékben hozzájárultak a tiszta és rendezett városképhez.
A díjazottak egy „Tiszta udvar, rendes ház 2015” feliratú táblát, továbbá egy 6000 Ft értékű utalványt vehettek át a Mezőkövesdi VG Zrt. és Mezőkövesd Város Önkormányzata jóvoltából.
B. K.
A díjazottak névsora:
I. körzet: Lukács József, Kovács Krisztián
II. körzet: Somodi László, Bolykó István
III. körzet: Vozár Anna, Szlovák Sándor
IV. körzet: Bencsik József, Kriston Zoltán
V. körzet: Abóczkiné Hegedűs Judit, Kriston Kristófné
VI. körzet: Kriston Ferenc, Csirmaz József
VII. körzet: Gáspár László, Szabó Árpád
VIII. körzet: Palla János, Nyitrai Gáspár
Kapcsolódó képek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vissza