Ugrás a tartalomhoz

Konferencia Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját tartotta Mezőkövesden az Országos Fémipari Ipartestület (OFI).

A Balneo Hotel Zsoriban november 12-e és 14-e között rendezett háromnapos esemény elsődleges célja a fémiparban működő vállalkozások helyzetének, problémainak és fejlesztési lehetőségeinek áttekintése és megoldásának elősegítése volt. A térség fémipari vállalkozásainak megismerése mellett a gazdaságfejlesztést segítő szervezetek szakemberei osztottak meg aktuális, és fontos ismereteket a résztvevőkkel.
A konferenciát november 12-én nyitották meg, melynek keretében az OFI elnökségi tagjai megemlékeztek az idén 25 éves szervezet, valamint az IPOSZ szerepéről, történetének fontosabb állomásairól.

SZAKMAI ELőADÁSOK
A rendezvény pénteken folytatódott. Elsőként Vámos Zoltán, Mezőkövesd alpolgármestere köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy városunk önkormányzata jelentős mértékben támogatja, segíti a helyi vállalkozókat, emellett hangsúlyozta Mezőkövesd idegenforgalmi szerepét, megemlítette városunk több nevezetességét. Ezt követően Szűcs György, az Országos Fémipari Ipartestület elnöke mutatta be az OFI programját, majd Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a B-A-Z. Megyei szervezetének elnöke beszélt a magyar szakképzés, ezen belül a fémipari szakképzés helyzetéről. Ezután szakmai előadásokat hallgathattak meg a résztvevők egyebek mellett a pályázati és technikai fejlesztési lehetőségekről, a szakképzés gyakorlati oktatásának megszervezéséről.
A résztvevők a konferencia zárónapján ellátogattak a mezőkövesdi Almási Ipari és Kereskedelmi Kft. üzemébe, valamint a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumba, majd a szakmai program Egerben folytatódott.

B.K.

Kapcsolódó hírek