Ugrás a tartalomhoz

Zenetanárok találkozója Mezőkövesden (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Városunk adott otthont a Zenetanárok Megyei Kamarazenei Találkozójának, amelyet immár 15. alkalommal rendeztek meg. Megyénk zenetanárai november 20-án a Városi Zeneiskolában mutatkoztak be.

Az esemény elején Mozerné Horga Stefánia intézményvezető, a találkozó házigazdája köszöntötte a megjelenteket, majd pedig dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg a találkozót. Beszédében kiemelte a zene mint művészeti ág oktatásának fontosságát, valamint a zenetanári pálya, hivatás egyedülállóságát.
A zenetanárok által előadott darabokat háromtagú zsűri értékelte. Az egész napos program során a zeneirodalom számos korszakából csendültek fel darabok a megye több településéről érkező művésztanárok előadásában. A mezőkövesdi zeneiskola tanára, Ács Gyula több újabb művét először hallhatta a közönség.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek