Ugrás a tartalomhoz

A hit lángja (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Meggyújtották az első gyertyát a városi adventi koszorún november 29-én a Szent László templom előtt. Mezőkövesd Város Önkormányzata az elmúlt évek hagyományához hűen idén is megszervezte a közös, városi adventi gyertyagyújtásokat.

Az első alkalommal dr. Medvegy János plébános megáldotta a Matyó Kertbarát Klub Egyesület által készített adventi koszorút. A program ezt követően a Mező Ferenc Tagiskola harmadik osztályos tanulóinak verses, énekes produkcióival folytatódott, majd a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület tagjainak műsorát tekinthették meg az eseményre kilátogatók.
Ezt követően dr. Medvegy János plébános meggyújtotta az első gyertyát, amely a hitet jelképezi.
Az eseményen a KARITÁSZ Mezőkövesdi Szervezete gyűjtést szervezett „Egymillió csillag a szegényekért” jeligével. Az összegyűlt adományokat a szegény körülmények között élő családokhoz juttatja el a szervezet. A Karitász nemcsak pénzadományt, hanem tartós élelmiszerek felajánlását is szívesen fogadja, amelyet az adakozók a Szent László Plébánián adhatnak le.
Az eseménnyel egy időben gyúltak ki először a város főutcáján, a Hősök terén és a Szent László téren a díszkivilágítás fényei.
Az adventi koszorú második gyertyáját december 6-án 16 órakor gyújtják majd meg a Szent László templom előtti téren.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek