Ugrás a tartalomhoz

Nem vallottak szégyent

Mezőkövesd hírei

MOL-Pick Szeged – Mezőkövesdi KC 33–23 (13–13)

Közel negyven percig egyenrangú ellenfele volt a Tisza-parti sztárgárdának városunk NB I-es felnőtt csapata. Skaliczki László tanítványai többször is vezettek a bajnoki összecsapáson. (Fotó: facebook.com/pickszeged)

Az NB I-es kézilabda pontvadászatban a 15. mérkőzését játszotta le az MKC december 1-jén. Együttesünk legutóbb egy végletekig kiélezett találkozón, mindössze két góllal kapott ki a szegediektől. A szeptemberi összecsapás csak az utolsó percben dőlt el, ettől függetlenül természetesen a házigazdák számítottak a mérkőzés toronymagas esélyesének.

PARTIBAN VOLTAK Az MKC ennek ellenére nem feltartott kezekkel lépett parkettre, csapatunk az első félidőben kifejezetten szépen és eredményesen játszott. A védekezés az első tíz percben mindkét oldalon jól működött, ennek eredményeként 3-3-ra álltak a csapatok. Ezt követően Ancsinék összeszedettebben játszottak és 2-3 góllal meg tudtak lépni együttesünktől, 20 perc után 9-6-ra vezettek a szegediek. Az MKC azonban gyorsan talpra állt. Csapatunk támadójátéka jelentősen feljavult, így két perccel a szünet előtt, 13-12-nél már Beniséknél volt az előny.

A Skaliczki fiúk fordulás után is jól tartották magukat, olyannyira, hogy a 34. percben 15-14-re ismét kéziseink vezettek. A folytatásban viszont megrázta magát Carlos Pastor alakulata, a következő 20 percben mindössze 5 mezőkövesdi találat született. Zubaiék alaposan feljavultak, előbb megfordították az állást, majd fokozatosan növelték az előnyüket. Hat perccel a találkozó vége előtt 31-20-ra vezettek a hazaiak, akik végül 10 góllal múlták felül kézilabdázóinkat. Szepesiék a vereség ellenére, a mérkőzés nagy részében jó teljesítményt nyújtottak a szegedi sztárcsapat ellen.
Együttesünk 8 ponttal továbbra is a 12. helyen áll a tabellán.

PRESZTÍZSRANGADÓ Csapatunk legközelebb szomszédvári presztízsrangadót fog lejátszani, ugyanis december 9-én a B.Braun Gyöngyös látogat majd városunkba. Az összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.
Két nappal később, azaz december 11-én, pénteken 18 órakor a PLER Budapest vendégeként lépnek parkettre Hollóék, az lesz csapatunk utolsó bajnoki mérkőzése 2015-ben.
Az év utolsó találkozóját azonban december 16-án játsszák majd le a Skaliczki fiúk, amikor is a Ceglédi KKSE érkezik Mezőkövesdre a Magyar Kupa 4. fordulójában. A továbbjutás ezen az egy találkozón fog eldőlni.

B. K.



A mérkőzés jegyzőkönyve:


MOL-Pick Szeged – Mezőkövesdi KC 33–23 (13–13)
Szeged, 1600 néző, Vezette: (Felhő, Öcsi)
SZEGED: WYSZOMIRSKY 1 – Mindegija 1, ZUBAI SZ. 3, Blazevic, Goncalves 2, Csuruvija 3, PARRONDO 4. Cs: BOMBAC 6 (6), Ancsin 4, Prodanovics 2 (1), Garcia 4, HEGEDűS M. 3, Fekete B. Vezetőedző: Carlos Pastor
MKC: Holló – Benis 3 (3), Kovács P. 1, Radnic 2, Trivkovics 3, Hajdú 2, Szepesi 1.Cs: Rapi (kapus), Grünfelder, ANTAL SZ. 4, FÜSTÖS 5, Kiss R. 2 (1), Kozina., Kovács B. Vezetőedző: Skaliczki László
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 5/4

Kapcsolódó hírek