Ugrás a tartalomhoz

Debrecenbe került a Matyó Kupa

Mezőkövesd hírei

Harmincötödik alkalommal rendezték meg a Matyó Kupa ökölvívóversenyt Mezőkövesden. A nemzetközi megmérettetésnek a Városi Sportcsarnok adott otthont július 16-án. 

A Mezőkövesdi Sportegyesület ökölvívó-szakosztályának szervezésében megrendezett nagy hagyományokra visszatekintő eseményen 20 egyesület 112 versenyzője vett részt. A viadalon egyebek mellett Pécsről, Egerből, Budapestről, Gyöngyösről, Nyíregyházáról, Jászberényből is érkeztek csapatok, míg a határon túlról a losonci ökölvívók képviseltették magukat. 

Az eseményen elsőként Malatinszky Károly, az MSE ökölvívó-szakosztályának vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően dr. Hajdu András alpolgármester nyitotta meg a 35 éves múltra visszatekintő viadalt. A versenyt megtisztelte jelenlétével Ughy Imre, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
A hagyományokkal ellentétben idén nem rendeztek bemutató mérkőzéseket, így a megnyitó után azonnal kezdetét vette a Matyó Kupa. A Mezőkövesdi SE ökölvívó-szakosztályát összesen hat bokszoló képviselte a rangos versenyen. Az MSE sportolói közül a serdülők között induló Nagy Ferenc, Balogh Elemér és Paczók Erik egyaránt magabiztosan győzte le ellenfelét. A KSI-hez igazoló mezőkövesdi Lőrincz Márk a junior kategóriában szintén diadalmaskodott, csak úgy mint Mizser László, aki már az első menetben befejezte a mérkőzését. A kövesdi indulók közül egyedül Viszneki István szenvedett vereséget, aki a második menetben kényszerült a mérkőzés feladására. 
Örömteli a számomra, hogy a sportolók ilyen nagy létszámban vettek részt a Matyó Kupán, ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy időhiány miatt a licenc nélküliek nem léphettek szorítóba, így tőlünk például hat gyermek maradt mérkőzés nélkül. Jövőre meg kell majd oldanunk, hogy ők is lehetőséget kapjanak a bizonyításra. A három serdülő versenyző győzni tudott, de a teljesítményükön érződött, hogy nyomta őket a hazai környezet terhe. Lőrincz Márk félgőzzel nyert, ráadásul az ellenfelét sorozatosan elkövetett szabálytalankodás miatt le kellett volna léptetni. Mizser László tartalékként vett részt a versenyen. A bokszoló győzelme nagyon kellemes meglepetés volt a számomra. Viszneki István vereségére számítottam, neki nagyon sokat kell még dolgoznia ahhoz, hogy utolérje önmagát. Összességébe jó és színvonalas volt a verseny és külön örülök annak, hogy a résztvevő klubok részéről nem érkezett reklamáció.” - értékelte a viadalt Tóth József edző.

Egyéni díjazottak:
A legjobb serdülő: Balogh Elemér (MSE)
A legjobb junior: Nagy Levente (DVSC)
A legjobb ifjúsági: Babós László (Halasi Box Club)
A legjobb felnőtt: Farkas Csaba (Jászberény)
A legjobb hazai versenyző: Balogh Elemér

A serdülők csapatversenyét a Debreceni VSC nyerte meg, míg az ifjúsági és felnőtt verseny győztese az Egri Sportiskola lett. Az összesített csapatversenyt, a Debreceni VSC nyerte meg, így a hajdúsági gárda nyerte meg a Matyó Kupát ebben az esztendőben.

Kapcsolódó hírek