Ugrás a tartalomhoz

A gazdaságnövekedés éve volt 2015 (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Megtartotta hagyományos évértékelő ünnepségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara január 28-án településünkön.

Az Iparkamara és Mezőkövesd Önkormányzata által szervezett esemény elején Dienes Lóránt, a BOKIK Mezőkövesdi Kirendeltségének tanulószerződéses tanácsadója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy 2015-ben Mezőkövesden 54 új tag regisztrált be a Kamarához. A duális képzés során kötelezővé vált, hogy a gyakorlati helyen a tanulókat oktatók mesterképzésen vegyenek részt. Mezőkövesden 2015-ben 18-an vettek részt a képzésen és kapták meg mesteroklevelüket.
A bevezető gondolatok után dr. Fekete Zoltán polgármester Mezőkövesd elmúlt gazdasági évéről számolt be. Városunk első embere összefoglalta a 2015-ben az Önkormányzat által a mezőkövesdi családoknak, iskolásoknak, időseknek biztosított szociális támogatási lehetőségeket, az európai uniós és saját forrásból megvalósult beruházásokat, az elvégzett városüzemeltetési, városfejlesztési feladatokat, valamint ismertette az ez évi fejlesztési terveket. Dr. Fekete Zoltán polgármester a település foglalkoztatási helyzetéről is beszélt. Elmondta, hogy Mezőkövesden 862 fő a regisztrált munkanélküliek száma, akik közül 310 fő alacsony iskolai végzettségű, 491 fő középfokú , 61 fő pedig felsőfokú végzettségű álláskereső.  A 862 fő közül 325 fő a tartós munkanélküliek száma.
A beszámolóban részletesen kitért az önkormányzat 2015. évi adóbevételeire is. A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt esztendőben is a tervezetthez képest nagyobb összeg folyt be a helyi adókból. 2015-ben például 1220 fő összesen több mint 774,6 millió forint iparűzési adót, 1184 fő mintegy 139 millió forint építményadót fizetett be.
A rendezvényen Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke 2015-öt a gazdaságnövekedés évének nevezte, illetve hozzátette, hogy ez a kedvező tendencia 2016-ban is folytatódik. Elmondta, hogy 2015-ben nőtt a foglalkoztatás, nőtt a vállalatok bevétele. Beszédében kitért a duális képzés tapasztalataira. Mezőkövesden és környékén 50 cég vesz részt a szakmát tanulók gyakorlati képzésében, ahol mintegy 300 diákot képeznek a tanulószerződések alapján. A megyei elnök kitért a szakemberhiány, valamint az oktatási rendszer hiányosságaira is.
Bihall Tamás azt is hangsúlyozta, hogy 2016-ban a gazdasági szereplők előtt nagy lehetőség áll, hiszen elindultak a 2014-2020-as európai uniós pályázatok kiírása, amelyek főként a gazdaságfejlesztést célozzák meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a cégek, vállalatok, települések igyekezzenek minél jobban élni ezzel a lehetőséggel.
Az országos gazdasági helyzetről, a január 1-jétől életbe lépett főbb intézkedésekről Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és adóügyekért felelős parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője tájékoztatta a megjelent gazdasági szereplőket. Kiemelte, hogy az SZJA mértéke január elsejétől 16%-ról 15%-ra, míg a sertéshús és az új lakóingatlanok áfája 27%-ról 5-ra csökkent. Emellett hangsúlyozta a családok otthonteremtési kedvezményének jelentőségét, amely január 1-jétől kedvezőbb feltételek mellett igényelhető, például a három és többgyermekes családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, illetve jogosultak 10 millió forint állami támogatású, alacsony kamatozású hitel igénylésére.
A miniszterhelyettes Mezőkövesddel kapcsolatban kiemelte a település gazdaságnövekedés érdekében tett lépéseit, például a repülőtér melletti területen történő 2 hektáros ipari terület kialakítását. Elmondta, hogy érzékelhető, hogy a mezőkövesdi vállalkozások, cégek a válság után most már felszálló ágban vannak, fejlődnek, gyarapodnak, bővülnek és új munkahelyeket teremtenek. Hozzátette, hogy mind az önkormányzatnak, mind pedig az itt működő cégeknek, üzemeknek meg kell ragadniuk minden lehetőséget az új európai uniós pályázati ciklusban, hogy tovább erősödjenek, terjeszkedjenek, még több munkahely létesülhessen, és ezáltal még tovább növekedhessen a gazdaság.
A BOKIK évértékelő ünnepségét Gáspár Sarolta, a zeneiskola növendékének keyboard játéka, valamint Kovácsné Pap Zsuzsanna, a Hang Stúdió tagjának éneke színesítette.

M. Zs.


Kapcsolódó hírek