Ugrás a tartalomhoz

Fantasztikus bravúr, újra négy között az MKC!

Mezőkövesd hírei

Orosházi FKSE-Linamar – Mezőkövesdi KC 22-24 (11-14)


Bejutott a Magyar Kupa négyesdöntőjébe városunk NB I-es felnőtt csapata. Kézilabdázóink történetük során másodszor vehetnek részt a Final Four küzdelmeiben.

 Kézilabdázóink rendkívül taktikus játékkal, a mérkőzésen gyakorlatilag végig vezetve győztek a szintén első osztályú Orosháza vendégeként február 3-án. Csapatunk különösen az első játékrészben játszott kiválóan, Grigorjev ebben a 30 percben minden lövéséből betalált, ekkor összesen 8 gólt lőtt.

Fordulás után mindkét oldalon döcögött a játék támadásban, ebben a félidőben a vezetőedzők elsősorban a csapatok védekezésével és a kapusok remek teljesítményével lehettek elégedettek. A kritikus helyzetekből szinte kivétel nélkül csapatunk jött ki jobban, így együttesünk folyamatosan őrizte 1-2 gólos előnyét. A végjáték rendkívül izgalmasan alakult, de együttesünk kettős emberhátrányban sem roppant össze és összességében teljesen megérdemelten nyert.

MÁSODSZOR A NÉGYBEN Az MKC a tavalyi történelmi siker és a döntőben megszerzett bronzérem után, másodszor jutott be a sorozat négyesdöntőjébe.
A Final Fourba a MOL-Pick Szeged és az MVM Veszprém alanyi jogon részt vehet, a negyedik, még kiadó helyért február 17-én a Csurgó és a Balatonfüred küzd majd meg egymással.
B.K.

Kapcsolódó hírek