Ugrás a tartalomhoz

Közel a bravúrhoz

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Csurgói KK 24-26 (11-16)

Szoros mérkőzésen két gólos vereséget szenvedett városunk első osztályú felnőtt csapata a Csurgó ellen. Kézilabdázóink a hétvégén alsóházi rangadót játszanak hazai pályán. (Fotó: mezokovesdikc.hu)

Skaliczki László csapata erősen tartalékos összeállításban lépett pályára, ugyanis eredetileg november 25-ére írták ki az összecsapást, így a szakmai stáb csak azokra számíthatott, akik az említett időpontban szerződéssel rendelkeztek. Mindez azt jelentette, hogy Balogh Tibor, valamint Dusan Bozoljac mellett Mekaru Atsushi és Alexey Grigorjev sem játszhatott a február 10-én rendezett találkozón.
A meccset az élmezőnyhöz tartozó vendégek kezdték jobban, miután az 5. percben 5-2-re vezettek és az előnyüket a folytatásban is növelték. Az MKC 7-3 után megrázta magát és zsinórban három gólt szerzett, ennek köszönhetően egy találatra felzárkózott. Csapatunk támadójátéka erősen akadozott az első játékrész második felében, kézilabdázóink ekkor a kihagyott ziccerek mellett sok technikai hibát is vétettek, így két perccel a játékrész vége előtt már 15-9-es előnyben voltak a somogyiak.

KIÉLEZETT VÉGJÁTÉK Az MKC fergetegesen kezdett fordulás után, együttesünk 5 perc alatt egy 4-0-ás szériát hozott össze, így újra nyílttá vált a mérkőzés. Ezt követően erősen hullámzott a játék, hol a kövesdiek, hol a látogatók kapták el a fonalat. Kézilabdázóink összességében nagyon fegyelmezetten és határtalan lelkesedéssel játszottak, ennek eredményeként a 47. percben Grünfelder önfeláldozó bevetődéses gólja után 21-20-ra már csapatunk vezetett. Sótonyi László gárdája néhány perc alatt fordított, ezzel együtt a végjáték rendkívül izgalmasan alakult. Csapatunk ekkor többször is beérhette volna riválisát, azonban a vendégeknél Bartucz remekelt a kapuban, igaz ugyanezt el lehetett mondani a túloldalon is, hiszen Holló szintén bravúrt-bravúrra halmozott a gólvonal előtt. A mieink végig meccsben maradtak a pontszerzésért, de a kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, így a somogyiak mindkét pontot elvitték városunkból.

FONTOS RANGADÓ Szombaton nagyon fontos összecsapás vár Skaliczki László együttesére, ugyanis a közvetlen rivális Eger SBS Eszterházy érkezik Mezőkövesdre. A bajnoki presztízsrangadó február 13-án, szombaton 18 órakor kezdődik majd a Városi Sportcsarnokban.

B.K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – Csurgói KK 24–26 (11–16)
Mezőkövesd, 400 néző. V: Bán, Szloska
MKC: Holló B. – Benis 2, Antal 3, Trivkovics 4, Grünfelder 2, Hajdu G. 5, Szepesi 2 (1). Csere: Füstös 3, Kiss R., Radnics 3, Molnár, Horváth L. Vezetőedző: Skaliczki László
CSKK: Bartucz – Gebhardt 1, Csavor 6, Mota 1, Hadziomerovics 1, Faluvégi 4, Gazdag 6 (3). Csere: Székely M. (kapus), Herbert, Döme, Pazin, Pordán 2, Hanusz, Nagy M. 2, Mikita J., Dimitrievszki 3. Edző: Sótonyi László
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3

Kapcsolódó hírek