Ugrás a tartalomhoz

Főpróba, magabiztos győzelemmel

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Putnok VSE 7-0 (5-0)

Fölényes győzelmet aratott utolsó felkészülési mérkőzésén városunk NB II-es felnőtt csapata. Labdarúgóink szombaton Vácon kezdik meg tavaszi bajnoki szereplésüket.

Pintér Attila együttese az NB III. Keleti csoportjában 7. helyen álló Putnokot fogadta február 13-án. Labdarúgóink az egész mérkőzésen meggyőzően futballoztak a Városi Stadionban rendezett összecsapáson és már az első félidőben jelentős, ötgólos előnyre tettek szert. Csapatunk összeállítása fordulás után folyamatosan változott, de Dombóék ekkor is jól és eredményesen játszottak, így nagy arányú, önbizalom növelő sikerrel zárták a felkészülési találkozót.

KEZDőDIK A TAVASZ
Labdarúgóink hétvégén a 15. helyen álló Vác vendégeként játszanak először a Merkantil Bank Liga tavaszi idényében. Pintér Attila gárdája február 20-án, szombaton 14 órakor fog pályára lépni a Duna-parti városban. Együttesünk sorrendben a Gyirmót, a Zalaegerszeg, a Budaörs és a Szeged mögött, az 5. helyről várhatja az első fordulót. Csapatunk hátránya mindössze 4 pont a feljutó helyen álló Zalaegerszeg mögött.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC - Putnok VSE 7-0 (5-0)
Mezőkövesd Zsóry – Putnok FC 7-0 (5-0)
Mezőkövesd, 200 néző, vezette: Nagy R. (Punyi, Ambrus)
Mezőkövesd: Horváth (Dombó, 67.p) – Vági (Csirmaz, 65.p), Szeles (Dvorschák, 65.p), Fótyik (Polényi, 65.p), Sós (Nagy, 67.p), Hegedűs (Tajthy, 58.p), Tóth B. (Rácz, 58.p), Nicorec (Tamási, 65.p), Szatmári, Molnár (Devecseri, 46.p), Heffler (Orosz, 58.p). Vezetőedző: Pintér Attila
Putnok: Botló (Herczeg, 46.p) – Süttő, Nyisalovits (Belényesi, 46.p), Nagy Cs. (Marcinaskó, 46.p), Zimányi A., Fehér (Kazvinszki, 80.p), Zimányi Á., Lázi (Tóth Sz., 67.p), Molnár M., Madarász (Szemere, 67.p), Bene. vezetőedző: Koszta Péter
Gólok: Heffler 2' (7., és 45.p, Tóth B. 2' (17., és, 22.p), Molnár (33.p), Sós (54.p), Csirmaz (86.p)

Kapcsolódó hírek