Ugrás a tartalomhoz

Újabb bravúr emberhátrányban

Mezőkövesd hírei

Zalaegerszegi TE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-1)

Parádés győzelmet aratott városunk felnőtt csapata Zalaegerszegen. Labdarúgóink fegyelmezett játékkal, egy félidőt emberhátrányban töltve is megszerezték a három pontot.

A Merkantil Bank Liga 18. fordulójában a 2. helyen álló zalai gárda vendégeként lépett pályára együttesünk március 6-án. Mindkét csapat nagy önbizalommal várhatta a hatpontos rangadót; a dunántúliak két fölényes győzelemmel rajtoltak tavasszal, csapatunk pedig emberhátrányban ért el sikert a Balmazújváros ellen.

JÓ JÁTÉK GÓLLAL Az első negyedórában óvatosan futballoztak a csapatok, majd labdarúgóink játszottak fölényben. A 16. percben Vági remek kiugratása után Heffler lépett ki, 22 méteres löketét Szappanos ütötte oldalra nagy bravúrral, majd Heffler beadása suhant el keresztbe a kapu előtt. Egy perccel később Molnár bombázott 20 méterről a keresztléc fölé. A 26. percben ismét csapatunk veszélyeztetett, ekkor Szatmári indította ragyogóan Molnárt, akit Gyagya ért utol az utolsó pillanatban. Az első félóra végén Tóth Bence veszélyes szögletét követően még tisztáztak a zalai védők, de Heffler sarokrúgása után Devecseri a földön fekve bekotorta a labdát Szappanos alatt a jobb sarokba. A hazaiak a 38. percben jutottak el először a kapuig, Wittrédi szöglete után Daru bólintott két lépésről a jobb kapufára.

DRÁMA ÉS CSUPASZÍV JÁTÉK Fordulás után alig néhány másodperc telt el, máris villant a piros lap. Frőhlich egy rossz ütemű belépő után megkapta második sárga lapját, így együttesünk a Balmazújváros elleni mérkőzéshez hasonlóan emberhátrányba került. A kiállítást követően a hazaiak játszottak fölényben. Az 58. percben Városi fejelt kevéssel a bal alsó sarok mellé, két perccel később egy veszélyes beadás után Szilvási csúsztatott haza, Dombó hárított. A 61. percben Horváth közeli lövése vágódott szögletre a kövesdi védőkről, míg három perccel később a túloldalon Rácz lőtt éles szögből, Szappanos lehúzta a léc alá tartó labdát. Az eseménydús játékrész felénél ismét a hazaiak kerültek helyzetbe, egy labdaszerzést követően Városi lőtt 18 méterről, a lapos lövést Dombó szépen védte. Húsz perccel a lefújás előtt Tóth lépett ki a zalai védők között, éles szögből leadott kísérletét Szappanos látványos vetődéssel ütötte oldalra. A folytatásban nyomasztó fölényben futballoztak Csank János tanítványai. A 74. percben Szakály közeli lövésébe vetődött bele Devecseri, így a lövés elsuhant a bal alsó sarok mellett. Ezután Koller és Dombó pillanatai következtek. Együttesünk hálóőre előbb a támadó lövését, majd egy szögletet követően Koller fejesét ütötte ki a gólvonalról. Ezután Szakály két szabadrúgása okozott komoly veszélyt a kapu előtt. A hazaiak játékosa a 86. percben 18 méterről durrantott nem sokkal a keresztléc fölé, majd ezután két perccel a felső lécről vágódott le a lövése. A 94. percben Szatmári előtt adódott meg gólszerzési lehetőség, de estében kevéssel a bal sarok mellé tüzelt.
Együttesünk taktikus és csupa szív játékkal rendkívül értékes győzelmet aratott a felsőházi rangadón.
– Az első félidőben a mi akarunk érvényesült, irányítottuk a játékot és a gólon kívül még két 100%-os helyzetünk volt. A második félidőben kevesebb lehetőségünk adódott, de úgy gondolom, hogy egy ilyen jó csapat ellen, egy félidőt emberhátrányban játszva óriási fegyvertény, amit véghez vittünk – értékelt a lefújás után Pintér Attila.

JÖN A SOPRON Csapatunk a sikernek köszönhetően továbbra is a 4. helyen áll a tabellán 29 ponttal. A listavezető Gyirmót 40 pontos, a Zalaegerszeg 33, a 3. helyezett Budaörs pedig együttesünkhöz hasonlóan 29 egységet szerzett.
Labdarúgóink legközelebb a Swietelsky-Soproni VSE gárdáját látják vendégül a Városi Stadionban. A bajnoki mérkőzés, március 12-én, szombaton 18 órakor kezdődik.

B.K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

ZTE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-1(0-1)
Zalaegerszeg, 3200 néző, vezette: Iványi Zoltán (Szpisják Zs., Kiss B.)
ZTE: Szappanos – Forgács, Szakály, Szalkai, Wittrédi, Gyagya (Koller 52.p), Króner (Bailo 58.p), Horváth, Daru, Városi, Nagy. Vezetőedző: Csank János
Mezőkövesd: Dombó – Fótyik, Tóth B. (Sós B. 90.p), Heffler (Rácz 62.p), Szeles, Frőhlich, Devecseri, Vági, Szatmári, Hegedűs, Molnár (Szilvási 53.p). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Devecseri (32.p)
Kiállítva: Frőhlich (46.p, második sárga lap)

Kapcsolódó hírek