hu en de pl
ma 2019. március 21. (csütörtök) 21:18 Benedek névnapja van





Őrizetben a kifosztással gyanúsított nő

A mezőkövesdi nyomozók az általuk ritkán tapasztalt bűncselekmény elkövetőjét is pár órán belül azonosították és elfogták. A gyanúsított egy idős férfit fosztott ki Mezőkövesden.


Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság O. Anna 37 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított Mezőkövesden, a Liliom utcában 2016. március 8-án 18 óra 30 percet megelőző időben a vásárlásból hazafelé tartó, koránál és betegségéből adódóan védekezésre képtelen 87 éves sértett zsebéből, erőszak alkalmazása nélkül elvett közel tízezer forintot, majd elment a helyszínről.

A sértett bejelentését követően a nyomozók két órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés