Ugrás a tartalomhoz

Csodagól Kövesden

Emlékezetes találattal ajándékozta meg az új stadiont és a szurkolókat Hegedűs Dávid, a Mezőkövesd Zsóry FC középpályása, aki elmondása szerint karrierjének egyik legszebb találatát szerezte a Sopron ellen. A félpályáról lőtt, különleges gól országosan is nagy visszhangot váltott ki, három-négy nap alatt mintegy 50 000-en nézték meg az egyik ismert internetes videómegosztó oldalon.

– Néhány nap távlatából hogyan emlékszel vissza a gólodra?
A mérkőzés folyamán többször is láttam, hogy kint állt a kapus, ezért akkor, amikor elém került a labda felnéztem, és kizárólag arra koncentráltam, hogy eltaláljam a kaput. Egy pillanatig sem gondolkodtam más megoldásban, így azt is csak utólag, a felvételeken vettem észre, hogy Heffler Norbi teljesen egyedül indult el a bal oldalon.

Mikor tudatosult benned, hogy a lövésből gól születhet?
Az elrúgás pillanatában éreztem, hogy jól sikerült eltalálni és a labda íve is megfelelő volt. Az a néhány másodperc, amíg a levegőben szállt, nagyon hosszúnak tűnt, de hála égnek a kapuban landolt.

Mit szóltak a csapattársak, és az ismerősök a találathoz? Milyen visszajelzéseket kaptál?
Rengetegen gratuláltak személyesen, telefonon, illetve az interneten, kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptam mindenkitől. Természetesen ez nagyon jól esett és bízom benne, hogy pályafutásom során tudok még ehhez hasonló gólt szerezni.

A gól ad-e plusz erőt, motivációt a bajnokság folytatására?
Nyilván örül az ember a gólnak, de ebből a szempontból nincs különösebb jelentősége. Védekező középpályásként nekem ugyanolyan örömet okoz, ha a meccseken sok labdát szerzek és megnyerem a párharcokat.

Mennyire vagy elégedett az eddigi tavaszi szerepléssel?
A Vác ellen beragadtunk, de utána sikerült rendeznünk a sorokat. Úgy érzem, hogy egységesek lettünk és sokat is dolgozunk ezért. A csapat erejét mutatja, hogy a Balmazújváros és a Zalaegerszeg ellen is emberhátrányban sikerült győznünk. Bízom benne, hogy folytatjuk a jó szereplést, viszont mindig csak a következő feladatra koncentrálunk. Ezzel kapcsolatban egy korábbi edzőm mondása jut eszembe; azt mondta, az aki a templomtornyot nézi, könnyen megbotlik az első kőbe. Ebben a szellemben dolgozunk Pintér Attila irányításával is, ezért most az a cél, hogy a Szolnok elleni mérkőzést megnyerjük. Úgy gondolom, ha az elmúlt két-három találkozón látott egység és alázat jellemez bennünket, akkor begyűjtjük a három pontot.

B.K

Kapcsolódó hírek