Ugrás a tartalomhoz

Kiegyenlített küzdelem – Két időpont is változott (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

Koman 11-esből szerzett góljával győzött a Diósgyőr a Mezőkövesden megrendezett edzőmérkőzésen. Megváltozott két bajnoki rangadó időpontja, együttesünk a Gyirmóttal és a Kisvárdával is vasárnap találkozik.

Városunk felnőtt csapata a bajnoki szünetet kihasználva felkészülési összecsapáson fogadta az OTP Bank Ligában egyre jobb formában futballozó Diósgyőrt március 25-én. Az első félidőben együttesünk játszott aktívabban és veszélyesebben a jó iramú találkozón. A 18. percben Tóth tüzelt a kapu fölé, majd nem sokkal később a kaput is bevette, azonban a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A játékrész felénél Szatmári esett el a diósgyőri 16-oson belül erősen vitatható körülmények között, a bíró sípja viszont néma maradt. A 32. percben Sós elöl tisztáztak az utolsó pillanatban a vendég védők. Hat perccel később ismét Sós került helyzetbe, a támadó remek lövését Antal nagy bravúrral szögletre ütötte.

KIMARADT HELYZETEK Pintér Attila a szünetben gyakorlatilag sorcserét hajtott végre, de ez nem törte meg a mieink lendületét csapatunk a folytatásban is jól játszott. A 48. percben Orosz kapott kiváló átadást, de közeli ziccerét Antal kivédte. Az 54. percben Molnár lépett ki remekül, ám a miskolci kapus eszén ő sem tudott túljárni. Újabb három perc elteltével Orosz éles szögből leadott kísérletét is kivédte a DVTK hálóőre. A futball örök törvénye beigazolódott, a vendégek lényegében az első komoly lehetőségüket gólra váltották. A 62. percben Bacsa lépett ki remek ütemben a védők között, Dvorschák csak szabálytalanul tudta megállítani a 16-oson belül. A büntetőt Koman higgadtan értékesítette. Ezt követően kiegyenlített játékot láthattak a nézők, kisebb helyzetek mindkét oldalon akadtak, de gól már nem született a lefújásig.

SZOMBATON RANGADÓ Labdarúgóink április 2-án, szombaton 19 órától hazai pályán, az Aquital FC Csákvár ellen folytatják bajnoki szereplésüket. Együttesünk 35 ponttal a 3. helyről, míg a Fejér megyeiek 32 egységgel a 4. pozícióból várhatják a hatpontos rangadót.

IDőPONTVÁLTOZÁSOK Megváltozott együttesük két bajnoki mérkőzésének időpontja. A listavezető Gyirmót elleni rangadót április 10-én, vasárnap 17 órától rendezik meg a dunántúli városban. Labdarúgóink két héttel később, a Kisvárdával szintén vasárnap találkoznak. A szabolcsi gárda otthonában április 24-én, 15.15-kor indul útjára a labda. Az M4 Sport mindkét mérkőzést élőben közvetíti.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
Városi Stadion, 500 néző, vezette: Nagy Róbert (Márkus, Galán)
Mezőkövesd: 1.félidő: Dombó – Polényi, Fótyik, Szeles, Szilvási, Tóth B., Hegedűs D., Frőhlich, Sós B., Szatmári, Heffler.
2.félidő: Horváth – Vági, Dvorschák, Nagy J., Szilvási (Csirmaz 53.p), Tamási, Tajthy, Nicorec, Molnár, Rácz, Orosz.
Vezetőedző: Pintér Attila
DVTK: Antal – Okuka (Eperjesi 74.p), Bacsa, Bognár (Grumic 46.p), Lipták (Kovács 46.p), Egerszegi (Csicsvári 91.p), Nikházi (Kövér 86.p), Tamás M., Barczi (Ternován 46.p), Nemes, Koman (Griffiths 63.p). Vezetőedző: Egervári Sándor
Gól: Koman (63.p)

Kapcsolódó hírek