Ugrás a tartalomhoz

Egy pont maradt itthon (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-Linamar 23-23 (13-15)

Időn túli hétméteressel mentett pontot az Orosháza Mezőkövesden. Kézilabdázóink szerdán a Komlót fogadják, míg szombaton Balmazújvárosba látogatnak.

A K&H férfi kézilabda liga alsóházi rájátszásának 2. fordulójában az Orosháza érkezett Mezőkövesdre március 25-én. A rájátszást mindkét csapat győzelemmel kezdte, így a felek önbizalommal felvértezve várhatták az egymás elleni összecsapást.
A mérkőzés első két gólját az MKC szerezte, majd hosszú ideig együtt haladtak a csapatok. A játékrész derekán a vendégek Németh László vezérletével zsinórban három gólt lőttek, így az Orosháza fordított és az előnyt meg is őrizték egészen a szünetig.

GÓL A RÁADÁSBAN Együttesünk fordulás után gyorsan ledolgozta a hátrányát. Ezt követően sokkal feszesebben védekeztek a csapatok, a hálók csak ritkán rezdültek meg. A középső 10 percben mindössze három találat született, így az utolsó 10 percnek 18-18-as döntetlennél kezdtek neki a csapatok. A feszült hangulatú találkozó utolsó szakaszában az MKC játszott egy árnyalatnyival pontosabban, ennek eredményeként együttesünk az 58. percben 23-21-re vezetett. A nem mindennapi végjátékban a kettős előnyben lévő viharsarki gárda hétméterest harcolt ki. Buday időn túli büntetőjét nem tudta megfogni Holló. Így Vladan Jordovics csapata egy pontot elvitt Mezőkövesdről.
Az MKC 7 ponttal a 12. helyen áll a tabellán, a kieső helyen álló Eger 4, a PLER-Budapest 3 pontos.

KÉT MECCS A HÉTEN Kézilabdázóink ezen a héten két bajnoki mérkőzést játszanak le. A Skaliczki-fiúk március 30-án, szerdán 18 órától a Komlót látják vendégül Mezőkövesden, míg három nappal később, április 2-án, szombaton 18 órától Balmazújvárosba látogatnak.

B. K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Orosházi FKSE-Linamar 23–23 (13–15)
Mezőkövesd, 500 néző. V: Bacs, Bóna
MKC: Holló B. – Benis, Grigorjev 8, Radnics 1, Trivkovics, Hajdu G. 2, Szepesi 4 (3). Cs: Balogh T. (kapus), Antal Sz. 4, Mekaru, Grünfelder 1, Füstös, Kiss R. 1, Bozoljac 2, Kovács B., Nyitrai J.. Vezetőedző: Skaliczki László
OFKSE: Herjeczki – Pásztor M., Németh G. 4, Zabics 1, Milas 1, Buday 4 (4), Németh L. 8. Cs: Miklós G., Lipták (kapusok), Radojevics 5, Mazics, Varsandán Á., Suhonjics, Berta, Jancsó, Feitl. Vezetőedző: Vladan Jordovics

Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4


Kapcsolódó hírek