Ugrás a tartalomhoz

Határtalanul program a gimnáziumban (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Újabb Határtalanul program valósult meg április 1–3. között a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában. Ez alkalommal 33 kézdivásárhelyi fiatal látogatott el Mezőkövesdre és ismerte meg a város látnivalóit, hagyományait.

A mezőkövesdi intézmény az elmúlt években már többször élt a Határtalanul program által nyújtott pályázati lehetőséggel, amelynek célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése.
Legutóbb a mezőkövesdi középiskolások látogattak el Erdélybe, Kézdivásárhelyre. Ez alkalommal „Székelyföldtől Matyóföldig” című programban a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum 33 diákja és 4 tanára utazhatott el Mezőkövesdre.
Az erdélyi vendégek részt vettek a Hancsók Kálmán Megyei Matematikaversenyen, melyen a kézdivásárhelyi iskola az előkelő második helyet szerezte meg. Emellett ellátogattak a Zsóry fürdőbe, a Matyó Múzeumba, a Hadas városrészbe is, valamint Miskolcra is elutaztak, ahol a fontosabb látnivalókat, például a Diósgyőri Várat is megnézték. Emellett a híres matyó és székely emberek életének, munkájának bemutatása és megismerése volt a találkozó fő témája. Ennek jegyében a kézdivásárhelyi és mezőkövesdi diákok elkészítettek egy olyan tablót, egy olyan összeállítást, melyben neves mezőkövesdi és székely személyeket mutattak be, valamint játékos feladatlapok, totók révén is elmélyítették ezen a területen szerzett tudásukat, ismereteiket.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek